Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

addig Munkács műöntészete újra felvirágzik, s Schossel tehetsége a gyárat a nemzeti romantika korának kiemelkedő, egyéni ízű kisplasztikái műhelyévé avatja. A munkácsi öntöde Willaschek modellálta műöntvényei Nem lenne teljes a munkácsi vasgyár műöntészetéről szóló összefoglalónk, ha nem elemeznénk magukat a ránk maradt öntvényeket. Ugyanis a hazai múzeumokban és magángyűjteményekben szerencsére számos olyan tárgy van, amely a munkácsi vasöntödéből eredeztethető, s amely magán viseli a két híres modellőr, Willaschek és Schossel kézjegyét. Külön csoportot képeznek a 18-19. század fordulóján és a 19. század első évtizedeiben öntött használati tárgyak. Ezek nem sorolhatók a művészi öntvények közé, de öntészettörténeti szempontból nagy a jelentőségük. A háztartásban használható tárgyakon kívül főként a korai, részekből összeállítható oszlopos és hengeres kályhák tartoznak ide, amelyek átmenetet képeznek az egyszerűbb modellálást és formázást kívánó edényféleségek és a bonyolultabb munkafolyamatokat követelő finomöntvények között. A munkácsi birtok 1781-es leírásában olvasható négyoldalú és hengeres kályhák a vasmű első ilyen termékei közé tartoznak [2]. Sajnos közülük egy fennmaradása sem ismeretes. Nem igazolható ugyan, de a kassai Miklós-börtön egyik helyiségében levő hengeres kályha az ajtaján levő F.V. (Frigyesfalva Vasgyár) jelzés alapján az 1807-ben alapított frigyesfalvi öntöde korai termékének tekinthető. Az egyszerű, három lábon álló kályha díszítés nélküli, az egyes darabok oldalán jól látható az osztósík nyoma. A később sorozatban öntött kályhák már díszesebbek voltak, s megfigyelhető volt rajtuk a kor stílusának, a korai klasszicizmusnak a jelentkezése. Jellegzetes, s már jelzéssel ellátott öntvényei voltak a munkácsi öntödének a háztartási és patikamozsarak. A különböző méreteket növekvő sorrendben No 1-től No 10-ig számozták, s legtöbbjükön a Munkáts felirat is látható. A felső peremükkel befelé hajló, a mérethez képest túlzott falvastagságú típusok 18. századi eredetre, míg a kifelé hajló peremű, gondosabban modellált, gyakran körbefutó, kidomborodó profilírozással ellátott típusok 19. század elejei eredetre utalnak.