Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

Az 1830-as évek elején a gyár akkori vezetői, de maga Schöborn is úgy látta, hogy először csak a helyben, vagy a környékbeli városok piacán könnyen értékesíthető öntvények mintáit érdemes megszerezni Ezért a Gleiwitzben és Berlinben öntött áttört tányérok, óra- és gyertyatartók, állatalakokkal dekorált levélnehezékek, képes tükörkeretek a munkácsi öntöde első finomöntvényei. Az egyik legismertebb, köz- és magángyűjteményekben is előforduló, nagybetűs MUNKÁTS jelzéssel ellátott tányér az 1830-ban Gleiwitzben modellált minta felhasználásával készült. Az eredetiekkel teljesen egyező méret, a részletek szépsége azt sugallja, hogy vagy eredeti öntőmintát szereztek, vagy újat készítettek. Mindkettő elképzelhető, mert a tányér készülhetett 1834, Willaschek Munkácsra kerülése után is. A tányér középrészén egymásba fonódó szamárhátíves gotizáló keretben kereszt alakú, szétterülő akantusz helyezkedik el. A rozetta alakú középrészhez négy, egymással érintkező csigavonalas indadísz kapcsolódik. A perem párhuzamosan haladó kettős keretében finom művű fonadékdísz fut körbe. A tányér külső alsó része ugyanúgy modellált, mint a belső [19]. Kevésbé finom öntvény a berlini gyár tengeristenek alakjaival díszített, áttört tányérjának felhasználásával készült darab. Az összhatásában sokkal dekoratívabb és modellálásában is ötletesebb dísztányér felületén elmosódottak a részletek, ami azt bizonyítja, hogy az eredeti darabot használták öntőmintaként. Ismert még a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében levő, a szokványosnál nagyobb méretű, a lesarkított négyzetes középmezőben tritonokat és tengeri csikókat ábrázoló táMunkáts jelzéssel ellátott, számozott nagyságú mozsarak. Munkács-Selesztón öntötték 1810-1820 között. OMM Öntödei Múzeum, Orvostörténeti Múzeum, magángyűjtemény