Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

rodalom a szobrásznak három jelzett művét ismeri, nevezetesen az 1848-ban vagy 1849 elején öntött Kossuthot, egy 1859-es évszámmal ellátott gyertyatartót, ill. egy díszdobozt 1854-ből [17]. A díszdoboz egy koporsó formát utánzó kis szelence, amelynek fedőlapján pörgekalapos, fekvő, pipázó paraszt alakja látható. A négy különálló részből öntött dobozkát stilizált palmettalevelek és volutás indák díszítik. A felnyitható fedél belső lapján „fecit Andr. Schossel Munkáts 1854" olvasható. A gyufatartó dobozka különleges koporsó formája szimbolikus tartalmú. A szabadságharcot megtorló időszak még nem ért véget, s a munkácsi várban sínylődő rabok élete és sorsa a művész számára sem volt közömbös. A síremlékre emlékeztető motívum, a szarkofágon elnyúló, szomorkodó géniuszok analógiája egészen a rómaiakig visszavezethető. A klasszicista temetőknek kedvelt motívuma ez Európában, s a szabadságharc leverése után hazánkban a nemzet gyászának kifejezésére vált alkalmassá. Ilyennek kell tekintenünk Aradi Zsigmond Hazája fölött búslakodó római c. szobrát, s mindenekelőtt Izsó Miklós Búsuló juhászát is. Schossel 1854-ben, tehát nyolc évvel a Búsuló juhász előtt, kortársait megelőzve, idealizálás nélkül, a népi jelleg érzékeltetésével, ha miniatűr kisplasztikában is, de megalkotta a „hazája fölött búslakodó magyart". Az akadémiai stúdiumokat végigjáró s a bécsi képzőművészeti akadémián végbizonyítványt szerző Schossel művészi önismeretének is látszólag ellentmond, hogy a 25 éven át Munkácson dolgozó művész nevével ellátott egyéb szobrok és műöntvények nem születtek. Kutatásaink során ezért mindig az a cél vezérelt bennünket, hogy minél több olyan műöntvényt találjunk, amelyekkel Schossel oeuvre-jét bővíteni lehet. A munkácsi műöntvények világosan mutatják, hogy 1850 után Munkácson valami egészen újszerű, még a művészeti központnak tartott Pesten sem mindig érzékelhető, tartalmában is határozottan új irányú szobrászművészet körvonalai bontakoztak ki. Ennek az új irányzatnak elindítója és művei által kiterebélyesítője Schossel András, a beregi föld szülötte, aki a historizmus jegyében készítette gondosan modellált szobrait és dísztárgyait. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a már bevált minták utáni öntés megszűnt volna [18]. Éppen ezáltal bizonyítható az a különbség, amely az 1850-es évek előtti korszak, a Willaschek modellálta dísztárgyak és a Schossel-időszakban készült kisplasztikák és nagyobb szobrászati művek között felfedezhető. A Schossel nevével jelzett tárgyak bővítésének lehetősége segített bennünket abban, hogy a stiláris jegyek alapján olyan jelzetlen öntvényeket is a művész alkotásai közé sorolhassunk, amelyek mind ez ideig ismeretlen műöntvények voltak.