Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

Érme Lobkowitz herceg látogatásának emlékére. Munkács-Selesztón öntötték 1837-ben. Modellőr V. Willaschek. Magyar Nemzeti Múzeum dő mellképek, óra- és gyertyatartók, kés alá valók, síremlékek, padolat táblák" már az új öntöde termékei. A gyár iratai között fennmaradt néhány dokumentum, amely 1833 végén és 1834 elején Rombauer Tivadar vasgyári igazgató és Klaque Skalle Karsten, a német bányaügyi főnökség vezetője közötti levélváltást tartalmazza [11]. Rombauer 1833 végén írt levelében engedélyt kér, hogy a gleiwitzi vasgyár műöntödéjében látogatást tehessen, melyhez az engedélyt Karsten 1834. február 1-én kelt levelében meg is adja. Ennek a levélnek a birtokában kéri Rombauer a munkácsi uradalom vezetőit arra, hogy engedélyezzenek számára legalább hat hét szabadságot. Részletesen kifejti tanulmányútjának célját: elsősorban műöntészeti ismereteinek gyarapítása céljából szeretne Németországba utazni, hogy ott újabb formázási és öntési műveletekkel ismerkedjen meg, majd visszatérése után azokat Munkácson hasznosítsa. Felveti esetleg az ottani gyárakból szakemberek, elsősorban formázok toborzásának lehetőségét is. Rombauer valóban járt Németországban, s visszafelé cseh és morva öntödéket is meglátogatott. Valószínű, hogy ő maga hozta Willascheket Munkácsra. Ennek az utazásnak a hatását és eredményét legszembetűnőbben az ugyancsak ő általa készített 1835. évi összesített jelentés mutatja, mely szerint a közel 200-fajta gyártott öntvény közül a műöntvények száma megközelíti a hatvanat, ugyanakkor 78-féle kályhaáru is készül igen díszes kivitelben. A műöntészet igazi kezdete tehát Munkácson, amikor a műáruk készítéséhez szükséges személyi és technikai feltételek megteremtődtek,