Pilissy Lajos: Középfokú öntészeti szakoktatásunk kezdete (Öntödei múzeumi füzetek 13., 2004)

Amíg műszaki oktatásrendszerünk az öntőipari technikumig eljutott

fokú oktatásról. A dorogi bányaiskolában a tanítást beszüntették, mert a súlyos gazdasági helyzet miatt sok, többéves gyakorlattal rendelkező, végzett bányaaltiszt nem tudott elhelyezkedni. Oczwirk Nándor bányamérnök [6], aki nem is oktatási, hanem bányahatósági szakember volt, jól látta, hogy „jó altiszt nélkül el sem képzelhető gazdaságos üzem..., az üzem gazdasági és biztonsági érdekből magasabb elméleti és etikai nevelést követel meg". Ennek az iskolatípusnak gyakorlati szakembereket kell nevelnie, ezért a tanulmányi időt általánosan három évre kell felemelni, és ezeknek az iskoláknak folyamatosan kell kibocsátaniuk, elméletileg, gyakorlatilag és adminisztratíve jól képzett szakembereket. Hogy mindez a jó gondolat mily nehezen talált talajra, mutatja az, hogy az OMBKE borsod-gömöri osztálya hat évig vitatkozott azon [8], hogy a megszűnt dobsinai helyett létesítsenek-e altisztképző iskolát Rozsnyón, ami végül is 1909 őszén sikerrel járt magániskola formájában. A választás azért esett Rozsnyóra (Gölnicbánya is szóba került), mert itt a közelben működő bányaüzemek léteztek a szemléltető oktatáshoz. A tantervet úgy állították össze, hogy a tanulók közben dolgozván keresethez juthassanak. Rozsnyónak ekkor két elemi és két középiskolája volt, amelyek az alaptantárgyak oktatásához tanerőket tudtak rendelkezésre bocsátani. Mindezek okán az iskola létesítését mind a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., mind a közeli kincstári bánya, mind pedig a távolabbi borsodi szénbányák jelentős anyagi eszközökkel támogatták. Az iskola igazgató tanára Lajos Győző bányamérnök lett. A felvételre jelentkező 18 főből - részben felvételi vizsga alapján - 16 főt vettek fel, akiknek a fele dobsinai illetőségű volt. Ez a bizottság foglalkozott a távoli petrozsényi szénbányászati iskola problémájával is, mert itt a színvonal erősen visszaesett, hiszen a tanulók jó része oláh volt, akik alig tudtak magyarul. Érdekes monarchiás adat Petrozsényból, hogy a 20 végzett hallgatóból anyanyelv szerint 13 volt magyar, egy tót, egy oláh, két cseh, egy olasz és három német, de a magyar nyelven kívül 10 itt végzett beszélt németül, öt tótul, hét oláhul, kettő csehül és egy olaszul, míg öt tanuló csak magyarul [5]. Mind a hét bányaiskolában az 1912/13-as tanév elején az összlétszám 144 fő volt, míg a tanév végén 132. Ezek közül 58 tanuló végzett: 49 bányász és 9 kohász, akik mind végbizonyítványt kaptak [5]. A rozsnyói bányaiskolában az alábbi szaktárgyakat tanulták: bányamíveléstan, bányászati számvitel, ércelőkészítéstan, bányamíveléstani rajz, föld- és bányaméréstan, föld- és bányaméréstani rajz, bánya-