Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

vatban. A művirág nagyrészt viasszal átitatott textíliából készült, és a korabeli divat finom ruhadíszeihez, a kiegészítők formálásához megfelelő alakos vasalóeszközre volt szükség. Ezek hajsütővashoz hasonló csiptetővasalók voltak, de gyakran alkalmazták azokat a vasalókat is, melyekkel motívumot nyomtak az anyagba. Ha megnézünk egy 19. századi ruhát, sok olyan apró díszítés található rajta, melyet ez a szakma készített, és csak a mai szemmel tűnik furcsának, hogy ezeket is vasalni kellett. Később a koszorú készítésben maradt fenn ez a vasalási technológia. Különleges vasalószerszámnak minősülnek olyan eszközök is, mint például a kesztyűcsinosító. így nevezik a HamerJános által 1861-ben alapított, világhírű Pécsi Kesztyűgyárban (ma Hunor Divatkesztyű Kft.) a kesztyűk végső simítására, formára igazítására használt vasalót. Rézlemezből készült, elektromosan fűtött kezekre, az ún. „praclikra" húzzák rá a varrás során összegyűrődött, előzetesen finoman benedvesített kesztyűket [37]. Ismerünk rézből öntött, az üvegvasalók formáját utánzó papucsvasalót, amelyet a szegedi papucsosok „musta" néven emlegettek, s legtöbbször a rézvasalóiról híres Faglergyártól rendelték meg [38]. S folytathatnánk a sort a nyakkendővasalóval és a nadrágéivasalóval, a gallérvasalóval és a mandzsettavasalóval és így tovább, hiszen szinte minden textilből készült darab vasalásához a találékony és ügyes szakemberek előbb-utóbb kifejlesztettek egy célszerszámot, s mindig voltak olyan mesterek, akik azt leöntötték, megmunkálták, s valamilyen módon felmelegíthetővé tették, vagyis vasalót készítettek. A vasalás kiegészítő eszközei A háztartásokban és a kisebb szabóságokban általában valamilyen vízszintes felületen vasaltak, rendszerint a tűzhely vagy a vasalókályha közelében. A vasalódeszka a 20. századi katalógusokban jelenik meg, s máig használják a háziasszonyok. Megkönnyíti a vasalást, mert a vasaló személy magasságának megfelelően beállítható a legkényelmesebb magasság, másrészt pedig, keskenyebb lévén egy átlagos asztalnál, a ruhadarabok 56. kép. Alátétek az Öntödei Múzeum, a Kiscelli Múzeum és a Jósvafői Tájház gyűjteményéből könnyebben vasaihatók rajta, ill. a deszka végén ügyesebben forgatható úgy a ruha, hogy egyszerre csak egy réteg textíliát vasaljunk át. A gondosan kipárnázott ún. ujjafa is egy kicsinyített vasalódeszka, s a nadrágszárak, ruhaujjak igényes vasalását teszi lehetővé. Az előzőekben már említettük a betétes vasalóknál használt kampót, amellyel a tűzben vagy a tűzhelyen felhevített vasmagot cserélgették. Ugyancsak volt szó a parázs kivételéhez használt eszközökről, a parázslapátról és a parázscsípő vasról. A tűz élesztéséhez kézifújtatókat is használtak [22]. Amíg a vasaló személy a vasalandó ruhát igazgatja, addig a vasalót le kell tennie. Erre szolgáltak, s máig is használatosak a vasalóalátétek, vasalórácsok. Készülhettek lakatos munkával, lehettek öntöttek, némelyiket drótból állították össze, s sokszor a vasalógyártó cég emblémája, pl. H(irsch) és F(rank), vagy két egymásba fonódó S, (Siemens-Schuckert) is díszíthette őket. Anyaguk is különböző volt, s nem egyszer a kor művészetének jegyei is megjelentek rajtuk. Némelyik vasalóalátét kivitele iparművészeti színvonalú volt. Néhány szép, a 19. és 20. század fordulóján készült példányt az 56. képen mutatunk be.