Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

10. kép. 16. századi nemesi gallérviselet [8] a hevítés módját pedig a mindenkor rendelkezésre álló energiaforrás. A korai vasalókat a vasalón kívüli hőforrással hevítették fel. Ez célszerűen magának a vasalónak a kályhán vagy tűzhelyen való melegítését jelentette, vagy pedig a vasalóba valamilyen feltüzesített hőközlő tárgy került. Ezek a közvetett módszerek azonban nehézkesek voltak, hiszen a lehűlt vasalót, vagy a vasalóba helyezett és a használat során lehűlt betétet rendszeresen cserélni kellett. Egyre nagyobb igény mutatkozott egy másfajta megoldásra, nevezetesen arra, hogy a hőfejlesztés magában a vasalótestben történjen. A lehetséges megoldásokra a későbbiekben hozunk példákat. A vasalás technológiai ismérvei közül a nedvesítés alkalmazása nem volt tudatos. Felismerték ugyan, hogy a nedves textília gyorsabban, könnyebben vasalható és a munka eredménye is tartósabb, azonban a vasaló műszaki kialakításában ezt sokáig nem vették figyelembe. A gőzölős vasaló kifejlesztéséig az előzetes belocsolás, „fajchtolás, fajktolás" (eredete a német feucht = nedves szóból), vagy a benedvesített vasalóruha töltötte be ezt a szerepet. A népi leleményesség sokszor egyszerűbben is megoldotta a vasalást. Néprajzkutatók 1940-ben feljegyezték, hogy pl. Göcsejben és Mezőkövesden az összehajtogatott ruhákat benedvesített lepedővel letakarták és a kemencében megsült kenyeret rárakták. Nem tudták, hogy mi a vasalás három ismérve, ösztönösen mégis létrehozták a hő, a nyomás és a nedvesség összhatását [9, 2]. A kézivasalók terminológiája Már a fejezetünk címe is okot adhat némi gondolkodásra, hogy vajon a „vasaló" vagy a „kézivasaló" a helyénvaló megnevezés. A kézivasaló megjelölést a háztartásokban, szabóés varróműhelyekben használatos, kézzel mozgatott, valamilyen módon felmelegített, hagyományosan így nevezett, egyszerű vasalókra használjuk, megkülönböztetve őket az ipari üzemekben használatos, részben vagy teljesen automatizált vasalógépektől, ruhaipari berendezésektől. Ez utóbbiakról egyébként csak érintőlegesen lesz szó. Nem célunk a szőrszálhasogatás, de nem is mehetünk el szó nélkül e területen sem a fogalmak zűrzavara mellett, amelyek legtöbbje hibás nyelvi fordításból származik. Az egyik rendező elv a mindenkori népi elnevezés lehetne, de ezek többnyire nem tesznek különbséget az egyes vasalótípusok, eltérő konstrukciós elvek és megoldások között. Jobbnak tűnik a gyűjtők körében kialakult vagy kialakulóban lévő fogalmak átvétele és rendezése. Ebből a szempontból szerencsés az a helyzet, hogy Magyarországon az ilyen típusú tárgyak terminológiája még nem alakult ki. Néhány gyűjtővel konzultálva és a külföldi elnevezéseket is tanulmányozva, e fejezetben kísérletet teszünk az egységes elnevezések bevezetésére.