Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

csak gallérokat vasaltak, hanem olyan egyéb ruharészleteket is, ahol apró, ismétlődő alakzatok díszítették a ruhát. A fodorvasalástól csak egy lépés a pliszírozás. A pliszé a fodortól tulajdonképpen csak annyiban tér el, hogy az ismétlődő hajtásokat nem a késztermékbe, hanem varrás előtt az anyagba vasalják, és annak maradandónak kell lennie. Nagyobb így a szabó mozgástere, mert egyszerűbben kezelhető az anyag. A pliszírozó vasalóberendezés hornyokat tartalmazó acéllapból és azon gördíthető íves nyomólapból áll, melynek szintén hornyai vannak. A hornyok mintegy fogasléc-fogasív formán kapcsolódnak egymásba. Az anyagot a bordák közé téve a felmelegített nyomólappal rögzítik a hajtássorozatot. A pliszírozó másik változata egy kicsit a klasszikus mángorlófához hasonlít, alsó felülete azonban bordázott. Erre terítik a pliszírozandó anyagot. Felülre egy hosszirányú bordázattal ellátott, felhevített henger kerül, amit végiggörgetnek a kelmén. Természetesen mindkét bordázat kialakítása olyan, hogy azok fogakként illeszkednek egymásba. A kalaposiparban is nagy szerepet kapott a vasalás. Gondoljuk csak el, hogy amíg a nyúlszőr- vagy gyapjútompból a kész kalap kialakul, nemcsak formázni kell, hanem az anyagot sokszor kell simítani, fényesíteni is. A tomp filcszerű szerkezetét „kallózni" kell, tehát meleg, vizes közegben nyomást kell rá kifejteni, s közben mozgatni is ahhoz, hogy jelentős alakváltozás következzen be rajta. A technológia fázisainak megfelelően sokféle formájú és méretű vasalóra van szükség. Ezek egy része hasonlított a mai fogalmaink szerinti vasalóhoz, többsége viszont a célszerszámjelleg miatt inkább egy vasformára. A kalaposok vasalói általában tömör öntöttvas vasalók voltak, alakjuk, vasalófelületük illeszkedett a feladat által megkövetelt domború vagy homorú idomhoz. A régebbi darabokat indirekt módon, külső hőforrással fűtötték, de a 20. század elején meghonosodott az elektromos fűtés. Az Elekthermax „Vbőr" típusú vasalója függőleges nyélen lévő ovális vasalótest volt, melyet a bőr- és a kalaposipar szakemberei használtak. A 60 W teljesítményű eszközt 1923-1950 között gyártották. Használtak olyan vasalót is, mely tulajdonképpen egy zsák kavics volt. Az 1980-as évek közepén felszámolt budapesti Kalapgyárban például a végvasalásnál a kész kalapot faformára húzták, és azt zsákolással vasalták. Ez azt jelentette, hogy egy gyöngykaviccsal megtöltött zsákot engedtek a kalap tetejére. A kalapformát körbevevő zsák saját súlyánál fogva fejtett ki vasalóerőt. Érdekes volt a zsák mozgatása is A vasalófejek felett transzmisszió forgott, ennek tengelyén vetették át azt a lapos bőrszíjat, melynek egyik vége a zsákhoz 54. kép. Kesztyűcsinosító vasalók, ún. „praclik" a Pécsi Kesztyű-