Tóth György - Lengyelné Kiss Katalin: Régi vasalók (Öntödei múzeumi füzetek 12., 2003)

55. kép. Kesztyűvasaló műhely az 1920-as évek végén, Werfel & Böhm Kesztyűgyár, Prága volt rögzítve, míg a másik a dolgozó kezében volt. A szíjat megfeszítve a transzmisszió a zsákot megemelte, közben a kalapot gőzölni lehetett, majd a meglazuló heveder a zsákot újra a formán lévő kalapra ejtette. Szőrméhez megint más vasalót kellett használni. Itt meglehetősen kíméletes technológia jöhetett csak számításba, ezért fasimítókat használtak, ezeket enyhén felmelegítették, és gőzös közegben „vasaltak" vele. Érdekes feladat volt a fűzők vasalása. A halcsontokkal telezsúfolt felületet hagyományos eszközzel lehetetlen volt vasalni. Itt csak azok a nagyon keskeny, „miniatűr" vasalók jöhettek számításba, melyek elfértek a halcsontok között. A kisméretű vasaló, amit sokszor csipkevasalónak is tituláltak, a fogantyú mérete alapján egyébként könnyen megkülönböztethető a játékvasalótól. A minden részletében (így a fogantyúban is) lekicsinyített gyermekvasalók a 19. század elején jöttek divatba, párhuzamosan a gyermekvarrógép piacra kerülésével. Feladatuk az volt, hogy a leánygyermekek figyelmét eltereljék a mindenki által óvott varrógéptől, illetve a veszélyes üzemnek számító vasalótól, ugyanakkor azonban a gyermek játékos formában ismerkedhetett a háziasszonyi teendőkkel. A művirág- és koszorúkészítés fontos szerszáma volt a levél- és virágvasaló. A barokk kortól a biedermeierig voltak di-