Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

tes pántok kétfelé kihajló, gyakran szimmetrikus, csigás indákban végződnek, közöttük olykor kisebb, patkó alakú vakpántok is vannak. A hazai emlékanyag a nyugati államok ilyen jellegű vasalásaihoz mérten szerényebb kialakítású, a forma provinciális változatát képviseli, nem hasonlítható a liége-i Szent Pálkatedrális, de főleg a párizsi Notre Dame lenyűgöző formavilágához, vagy a vikingek lakta területek környezetükhöz és hagyományaikhoz kötődő világát vasban megfogalmazó pántokhoz. Viszontagságos történelmünk következményeként megsemmisülésüket nem kerülhették el, csupán a Felvidéken, a mai Szlovákia területén maradt fenn a korszakból képviselőjük, éspedig a nyitradivéki (Diviaky nad Nitricou), valamint a divékújfalui (Diviacka Nová Ves) templom vaspántos kapuja. A román művészeti korszak rácsai egyszerűek, a függőleges rudak közeit C vagy S alakú csigák töltik ki vagy több - csigavonalas, rombuszos, spirálos, liliomos - motívumból állnak. Ilyen a franciaországi puyi kolostor kerengőjének 12. századi rácsajtaja. Ugyanebből a századból való a kőfaragványok antik formavilágú ornamentikáját tükröző billomi templom rácsa. A magyarországi román kori vasműves emlékanyagból hiányzik a rács. Aligha hihető, hogy a Szent István királyunk rendelkezéséből emelt székesegyházakban vagy a nemesség temetkezési helyéül szolgáló nemzetségi monostorokban ne helyeztek volna el e korszakban rácsot, miként az számos európai ország templomaiban vagy kolostoraiban megtörtént. Valószínűleg mostoha történeti viszonyaink között enyésztek el korai vasművességünk ezen emlékei. 1. kép. A nyitradivéki templom vaspántos kapuja, 13. század