Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

helyen nincs lehetőség. Az alapvető szerszámok említése azonban elengedhetetlen, ezek a kovácstűzhely, az üllő, a különféle vágók, reszelők, dörzsárak, a lapos, hegyes vagy a változó szögben lehajtott, különféle szájkiképzésű tűzifogók sora. A kalapácsok nagyság és forma szerint két főcsoportra: kétkezes és egykezes kalapácsokra oszthatók. Az előbbiek a ráverőkalapácsok, az egykezesek pedig a kézi-, a szegecselő-, az erező, a vállazó-, a nyújtó-, a simító- és a domborítókalapácsok. Fontos szerszámok a mérőeszközök; hosszúság-, vastagság-, mélység- és szögmérők, de idesorolhatók a körzők is. Nagy számban használatosak a formai variációk követelményének megfelelő odorok (süllyesztékek), amelyet a kovácsok saját műhelyükben állítanak elő. Az üzem nagyságától függően különféle szerszámgépek is a műhely tartozékát képezik, csakúgy, mint a hegesztőberendezés. A kovácsoltvas alkotások formai változatainak alakítására többféle megmunkálási mód ismeretes. Technikájának alapja a kovácsolás, amikoris az izzásig felhevített vasat az üllőn kalapáccsal a kívánt formára alakítják, a szükséghez képest nyújtják, duzzasztják, hajlítják, csavarják, lapítják, domborítják. Két vagy több darab összeerősítésének ősi módja a kovácstűzi forrasztás (tűzi hegesztés), de régtől használják a szegecselést is. Ez utóbbi az elemek különféle fejjel ellátott, hegyes végű szegekkel való egymáshoz rögzítését jelenti, s egyben díszítő jelleggel is bír, mert a szegfejek ritmikus sorai dekoratív hatást keltenek. Lyukasztással és összefűzéssel is összeerősíthetők egyes részek, e megoldás az elemek összekapcsolásának legszellemesebb formája. Több munkadarab összeerősítésénél a kötőgyűrűvel (Bunddal) történő kötést (kötegelést) is gyakorta használják és stíluskorszakra jellemzően néhol a hivalkodóan gazdag kötegelés a készítés korának formavilágát követi. Olykor a vas felületére is kerül dísz, vonalak vagy pontok alakjában (cizellálás, poncolás), a vaspálca megcsavarásával pedig a fény- és árnyékhatás előnyeit hasznosítják. A vas faragása a kovácsolás magas fokát jelenti. A vastuskót előbb kovácsolással nagyolják, majd vágóval hidegen tovább faragják, finomítják. A román kori vasmüvesség A művészi kovácsmunkák legrégebbi emlékei a román korból valók, amikor is az ereszték nélküli pallókból összeállított kapuszárnyakat az ajtó külső felére szegezett vaspántokkal fogják össze és sarokhüvelyvégződésükkel a falba erősített ajtósarkok csapjára akasztják. A vízszin-