Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

Bár írásunkban a „kisművesség" tárgyaival külön nem foglalkozunk, ám a legtökéletesebb reneszánsz formát hordozó tempiettó-szerű, a firenzei palotákon elhelyezett, Caparrától (igazi nevén Nicolo Grosso) származó szurokkoszorú-tartók említése különlegességük okán elengedhetetlen. Caparra, aki Lorenzo de Medicitől kapta az Előleg nevet, mert a kapott megbízást csak az előleg felvétele után volt hajlandó megkezdeni, Mátyás királyunk budavári építkezéseihez is szállított művészi kovácsolású tárgyakat, ám ezek a török hódoltság alatt végleg eltűntek. A német reneszánsz vasművesség legismertebb magas színvonalú alkotása az augsburgi Szent Ulrik-templomban a Fugger-síremlék rácsa, Haris Metzger munkája 1588-ból. Szoros formai kapcsolatban áll a szászországi Freiberg városának dómjában Móric szász választófejedelem síremlékének 1600 körüli rácsával, Hans Klein és Hans Weber művével. Az innsbrucki „Hofkirche"-ben I. Miksa síremlékrácsa a prágai Jörg Schmidhammer 1568-1573-ban kovácsolt alkotása, ugyancsak az ő munkája a prágai Szent Vitus székesegyház királyi -1. Ferdinánd és felesége Jagelló Anna, valamint fia II. Miksa - síremlékének rácsa. Dániában a feltételezhetően német születésű Caspar Fincke vetette meg alapjait a germán formavilágú vasművesség elterjedésének. A ros8. kép. Lőcse, a Spillenberg-ház rácsa, 17. század