Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

ajtószárnyat hüvelyével a sarokvason tartsák, ezért az eddigi vízszintes pántokat függőlegesen felerősített pántok cserélik fel. Ezek nem ritkán vas helyett rézlemezből készülnek, gyakran cizellálják vagy tausírozzák őket. A rusztikus vas masszívságát ugyan nem érik el, de funkciójukat így is maradéktalanul képesek ellátni. A rácsoknál korábban használt lapos- vagy négyzetvasat a kör keresztmetszetű váltja fel, de nemcsak a vas anyaga, hanem kidolgozásának módja is változik. A kör keresztmetszetű vaspálcákat - megfelelő helyen történő lyukasztásuk után - egymáson átfűzik, s az így teremtett vonalfolytonossággal éppen olyan szilárd rács alakul ki, mintha vízszintes és függőleges elemek merevítenék. A vasak egymáson átbújtatásával a vonalak szépsége fokozottabban érvényesül, az indák és az arabeszk levelek, a maszkok és a maureszkek egymásba kapcsolódnak, kalligrafikus csigákká alakulnak és a leváló fiókcsigák díszes mintákká csavarodnak. A pálcák végződéseinek laposra kovácsolásával gyakran színesre festett emberi, állati, szörnyalakokat stb. ábrázoló sziluettképekkel és vékony vasszálakból csavart ún. orsóvirágokkal változatos rácsok készülnek. E hangsúlyos rácsforma a német reneszánsz vasművesség sajátosan egyedi gyakorlatát, egyedülálló egységességét bizonyítja, azt, hogy a germán kovácsoltvas-művességben a gótikus hagyományokhoz való ragaszkodással megy végbe a stílusváltás. A késő gótika kalligrafikus vonaljátékát folytatják tovább, de szabályosabb formában. A mintát, a követendő példát, Hall r.k. plébániatemplomának faággótikáját követő rácsajtaja nyújtotta. Az előbbiekben tárgyalt német reneszánsz rácsforma a 16. századtól terjedt el, néhol a 18. század elejéig megmarad. Földrajzi kiterjedése pedig Észak-Itáliától a francia határig, Burgundiától Ausztriáig, Csehországig és Magyarországig, északon a Balti-tengerig tart. Hispánia földjén a szentélyrácsok méreteikkel és architektonikus formálásukkal térnek el más nemzetek e korból származó művészi kovácsolású anyagától. Az Amerika felfedezésével beköszöntött Aranyszázad ösztönzően hat a művészetre, ennek révén a kovácsoltvas-művesség is különlegesen kitüntetett szerephez jut. Aló. században az imák otthonainak díszítésére, gyönyörű kivitelű, hatalmas templomi rácsok sora készül el. A függélyes rácsrudakat baluszterszerűen alakítják, több emelet magasságúak, a „szinteket" domborított frízekkel osztják és koronázó részük gyakran Jézus életének, kínszenvedésének jeleneteit örökíti meg. Szép példája ennek a granadai székesegyház királyi kápolnájának, a Capilla Reálnak platareszk stílusú rácsa, Bartolomé de Jaén 1520 körüli műve. Ennek az alkotásnak folytatása a kereszténység ősi, megrendítően hatalmas templomában, a sevillai dómban felállított, groteszk orna-