Szabó Attila: Repüljünk! A repülés és az űrhajózás története (Budapest, 1994)

Ez azonban sok pénzbe kerül, és csak a fontos leveleket, a gyorsan romló élelmiszereket, a gyógyszereket vagy a sürgősen szükséges alkatrészeket viszik légipostával. A repülőgépek a motorok hajtására szolgáló üzemanyagot - csakúgy mint a személygépkocsik - tartályokban viszik magukkal. Kezdetben a tartályokat a repülőgép törzsébe, sokszor a pilótaülés alá, a szárnyak közé vagy a motor fölé helyezték. A kis tartályokból az üzemanyag hamar elfogyott, ezért a repülőgépek csak rövid ideig tudtak repülni. Emiatt növelni kellett a tartályok nagyságát. A megoldás igen egyszerű volt. A repülőgépek méreteinek növekedésével szárnyaik is egyre nagyobbak, vastagabbak lettek. így aztán itt helyezhették el a hosszú és lapos benzintartályokat. Ezekben már olyan sok üzemanyagot (benzint) lehetett tárolni, hogy nem volt akadálya többé országok, tengerek, sőt óceánok átrepülésének. Nem szabad megfeledkezni a repülőgépet vezető emberekről sem. A pilótának szívósnak, fáradtságot tűmnek és talpraesettnek kellett lennie ahhoz, hogy a nagy távolságokat a szűk fülkében ülve végigrepülje. Gondoljatok arra, hogy ti már egy tanítási óra után alig várjátok, hogy fölkelhessetek a padokból, a székekről. Az első óceánrepülők viszont több, mint egy napig ültek egy helyben alvás és szinte mozgás nélkül. A repülőút alatt lankadatlanul figyelték a műszereket, és szünet nélkül kormányozták a repülőgépet, hiszen akkoriban még nem ismerték a robotpilótát. A veszélyek és megpróbáltatások ellenére mégis sokan mindent megtettek azért, hogy elsőként és egyedül tehessék meg a „nagy utat" az óceán fölött. Ez a dicsőség egy Lindbergh (ejtsd: Lindberg) nevű fiatal amerikai pilótának jutott, aki 1927-ben az Atlantióceánon át Amerikából Franciaországba repült. Egy egyszerű kis repülőgépben is sokkal több műszer van, mint például egy autóban. A nagy repülőgépek műszerein pedig már csak a pilóták és mérnökök tudnak eligazodni.