Valkár István: Fel a vitorlát! A hajózás története (Budapest, 1994)

Egyiptomi evezős-vitorlás hajó. Első úszó eszközeit az ember minden bizonnyal ugyanúgy a kezével hajtotta,mint mi manapság a gumimatracunkat a Balatonon. Az emberi kéz meghosszabbításaként azonban igen korán kialakult az evező. Az is a korai felfedezések közé tartozott, hogy árboc felállításával és arra vitorla felszerelésével kedvező széljárás esetén a megerőltető evezés nélkül lehet hajózni. Az evező és a vitorla évszázadokon keresztül békésen megfértek egymás mellett, de nem voltak a hajók egyenlő hajtóeszközei. Európában - főként a hajózás egyik bölcsőjének számító Földközi-tengeren - a sok sziget, az öblökkel tagolt partok rövid tengeri átkelésekkel tarkított hajóutakat tettek lehetővé. Ez kedvezett az evező használatának. A vitorlákat - kezdetlegességük miatt - oldalszélben nemigen tudták használni. így a korabeli hajósok csak enyhe hátszélben vonták fel a vitorlázatot. Az evezős hajókon az evezőket főként rabszolgák kezelték, ezek száma pedig szinte korlátlan volt, így Európában a vitorla egészen a középkor elejéig csak segédeszköz maradt az evező mellett. A távoli Csendes-óceánon, a polinéz szigetvilágban a hajósok egyhuzamban hatalmas tengeri távolságokat tettek meg. A nagyrészt állandó irányba fújó szelek kihasználására elsősorban vitorlákat alkalmaztak. Viszont Észak-Amerikában a nagy folyókon és tavakon hajózó indiánok egyáltalán nem használtak vitorlát, kajakjaikat és kenujaikat csak evezővel hajtották. Az ókorban az evező elsősorban a hadihajóknál jelentett előnyt a vitorlával szemben. Az evezős hajó gyorsabbnak, fordulékonyabbnak bizonyult vitorlás vetélytársánál. Ezért a földközi-tengeri hajós népek, az egyiptomiaktól és a föníciaiaktól kezdve a görögökig és rómaiakig evezős hadihajókat építettek. A hajók gyorsaságát az evezők, így az evezősök számának növelésével lehetett fokozni. Ehhez azonban egyre hosszabb hajóra lett volna szükség, de a korabeli hajóépítési technika ezt nem tette lehetővé, mert a hajó könnyen kettétörhetett. Az élelmes görögök megtalálták a megoldást: az evezősöket nemcsak egymás mögé, hanem több sorban egymás fölé is ültették. Az ilyen hajók legismertebb képviselője a háromsorevezős triera. Ezekből állt az a görög flotta, amely i.e. 480-ban Szalamisznál megverte Xerxész perzsa király hajóhadát.