Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 5. évf. / 1882 (Budapest, 1883)
Első rangú vasutak - Cs. kir. szab. déli vasút
152 Cs. kir. szab. déli vasút. addig az elért bevétel 4,169-65 frttal vagyis 0-04 ü/ 0-al csökkent. Ha azonban a polgári és katonai utasok forgalmát és eredményezett bevételeit klilön veszszük szemügyre, akkor azt találjuk, hogy az előző évi eredmények ellenében a polgári utasok száma növekedett 171,804-el, vagyis 2'36%-al, az elért bevétel pedig 108,096-00 frttal vagyis 1-29%-al, — ellenben csökkent a katonai utasok száma 44,085-el vagyis 16-64 u/ (,-al, az eredményezett bevétel pedig 112,265-65 frttal, vagyis 29'817,,-al. Kitűnik ezen összehasonlításból, hogy a személyforgalom kedvezőtlen eredményét kizárólag a katonai utasok forgalmának apadása idézte elő. A podgyász forgalom ellenben kedvezőbb eredmény nyel záródott, ugyanis az 1880 évben 311,886-22 frtnyi bevétel mellett szállított 22.807 tonna podgyász ellenében, 1881 évben 313,541-08 frt bevétel mellett 23,682 tonna szállíttatván, növekedett a szállított mennyiség 875 tonna vagyis 3-83%-al, — az eredményezett bevétel pedig 1,654-86 frt, vagyis 9-537o-al. A gyorsárú-forgalomban az előző évhez képest a szállított mennyiségnél többlet, az eredményezett bevételnél ellenben kevesebblet mutatkozik. Szállíttatott ugyanis 1881 évben 882,87976 frt bevétel mellett 51,259 tonna gyorsárú, — 1880 évben ellenben 1.067,682-58 frt bevétel mellett 43,358 tonna, növekedett tehát 1881 évben a szállított mennyiség 7,901 tonna, vagyis 18-227 0-al> ellenben csökkent az eredményezett bevétel 184,802-82 frttal vagy 17-307„-al. A szállított nagyobb mennyiség és az eredményezett kisebb bevétel abban talál magyarázatot, hogy az átlag befutott út rövidebb volt, mintáz előző 1880 évben. A teherárú forgalomban ellenben úgy a szállított mennyiség, mint az eredményezett bevételek tekintetében jelentékeny többlett éretett el, miután a kereskedelmi viszonyok javulása folytán nemcsak a belföldi szállítmányok, de a kiviteli árúk is, különösen pedig a két adriai kikötőn, t. i. Triesten és Fiúmén át közvetített közvetlen forgalom tetemesen gyarapodott. Szállíttatott ugyanis 1881 évben 26.514,602 17 frt bevétel mellett 4.974,083 tonna teherárú, — 1880 évben ellenben 25.165,198-17 frt bevétel mellett 4.657,752 tonna teherárú s e szerint 1881 évben növekedett a szállított mennyiség 316,331 tonnával, vagyis 6797ir al> — a z eredményezett bevétel pedig 1.349,404-00 frttal, vagyis 5-36%-al, A különféle bevételek kitettek 1881 évben 286,735-62 frtot, az előző 1880 évben ellenben 396,697-75 frtot, — csökkentek tehát 109,962-13 frttal, vagyis 27727,,-al, miután a nagyobb teherforgalom folytán a kocsibér-bevételek természetszerűleg hanyatlottak. Az üzleti k i a d á s o k csoportosítása tekintetében 1881. évben eltérés történt az eddigi szokástól. Részben territoriális viszonyok, részben alapszabályszerü határozmányok által igazolva volt az előbbi években, hogy bizonyos igazgatási kiadások az osztrák és olasz hálózat között megosztattak s ezen hányadok az üzlet és épités közt kivettettek. Az üzletet illető részlet az Uzletszámlába az általános