Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 2. évf. / 1879 (Budapest, 1879)

Társulati közös vasutak. - III. Első magyar-gácsországi vasút

•246 Első magyar-gácsországi vasut-társulat. 17,296 forint, — a cs. k. "tarnow-leluchowi pályán pedig 13,802 frt tizleti fölösleg eredményeztetett. Az 1878. évről a felsoroltakon kiviil nincs egyéb följegyezni való. Megemlítendő még azonban, mint a társulati pénzügyi viszo­nyokra jótékony befolyást gyakorló esemény, liogy az 1876. évi XI. t. cz. alapján kibocsátandó és az állam által átveendő beruházási kölcsön végleges leszámolása időközben folyó 1879. év junius havá­ban megtörtént. E leszámolás szerint a tényleges kölcsön összege 321,242 forint 90 krban lett megállapítva, melyből anyagszerekre 121,588 frt 84 kr., — egyéb beruházásokra pedig 199,654 frt 6 kr. esik. E tényleges összegnek névleges értékben 420,200 forint töke felel meg, képviselve 2101 darab 200 frtos kötvény által. — A név­leges tőke kamatozására és törlesztésére vonatkozó, 1876. évi január hó l-sö napjától járó külön biztositás 23,017 frt 30 krban állapít­tatott meg aranyban, melyből kamatozásra 5% = 21,010 forint, — törlesztésre pedig 0*4777% = 2007 forint 30 kr. esik. A kölcsön­kötvények még nincsenek kibocsátva, de a m. kincstár által átveendő kötvények fejében, a társulat 1879. évi julius hó 1-ső napján készpénz­ben kielégíttetett. A beruházási kölcsön végleszámolása alkalmával megengedtetett egyúttal a társulatnak, hogy az épitési alap maradványa­ként kimutatott anyagszerösszegből tényleg hiányzó 11,812 frt 24 krt bárom vagy több évi részletben az üzleti számla terhére elszámolva pótolhassa. — Az új beruházási kölcsön feltételeinek megállapítása tárgyában 1876. évi ápril bó 27-én fölvett jegyzőkönyv IX. czikke szerint ugyanis az anyagszertőkék az épitési alapból rendelkezésre maradt értékekkel kiegészítve állapíttattak meg, s azon vasutaknak, melyek az épitési tőkéből fennmaradt anyagszertőkét az üzlet javára fordították, a nélkül, hogy ezen felhasznált értéket egyúttal az üzleti számla terhére is írták volna, megengedtetett, hogy ezen összegeket bárom évi egyenlő részletekben az üzleti kiadások közé fölvehess ék s ily módon anyagszeralapjuknak megtérítsék. — A most említett jegyzőkönyv felvétele alkalmával az első magy.-gácsországi vasút ily megtérítés szükségét nem mutatta ki, ebbeli igénye tehát akkor figye­lembe sem vétethetett, — utólag azonban kimutatván anyagszertőké­jének hiányát, annak pótlása iránt a végleszámolás alkalmával a fen­nebb jelzett módon tétetett intézkedés. Társulati alaptöke 1878. évi deczember lió 31-én. 64,198 drb. részvény á 200 frt o. é. ezüst = . . . 12.839,600 frt 94,123 drb. I. kibocsátású kötvény á 200 frt o. é. ezüst = 18.824,600 » 15,651 drb. II. » » á 200 frt o. é.'ezüst = 3.130,200 » Az alaptöke kiegészítésére az osztrák kormány által adott előleg 1.800,000 » 36.594,400 frt ezüstben. Ehhez járul még az új beruházási kölcsön fejében kiállítandó 2101 drb. kötvény á 200 frt o. é. arany 420,200 frt. aranyban. Az I. kibocsátású kötvényekből (eredetileg kibocsátva lett 94,794 drb. = 18.958,800 frt) kisorsoltatott 1878. év végéig 671 drb = 134,200 frt. A II. kibocsátású kötvényekből még nem történt kisorsolás.

Next

/
Thumbnails
Contents