Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Magyar vasutak - II. Arad-körösvölgyi vasút
30 Arad-körosvölgyi vasút-társulat. megnyitástól számított 90 évre terjed. Az engedélyesek kötelesek az engedély kiadását megelőzőleg 50,000 frtot biztosítékul letenni, mely csak a pálya felülvizsgálata után adatik vissza. — Az engedélyokmáuy függelékében az általános Uzletrendtartás alól kivételek engedélyeztetnek, nevezetesen: a pálya a felügyeleti személyzet által napjában csak egyszer járaudó be; a vonatok általában 100, s a személyeket, is szállító vonatok 60 tengelyt számlálhatnak; bosszfák vegyes vonatokkal is szállíthatók; a vonatok menetsebessége szabályszerüleg 2, legfeljebb 3 mértföld lehet óránként; a menet-jegyek ós utipodgyászvevények kiszolgáltatása a kocsikban is történhetik stb. A társulati alapszabályok a kormány által belybenbagyatván, az 1875. évi deczember bó 27-én tartott első rendes közgyűlésen az aradkörösvölgyi vasuttársulat végleg megalakult, s ugyanakkor az első igazgatótanácsba beválasztattak : gr. Zelénszky Róbert, br. Atzél Lajos, br. Klein Ferencz, Atzél Péter, Bohus István, Bobus Zsigmond, Bohus László, Vásárhelyi László, Vásárhelyi Béla, Dományi János, Boros Béni, Urbán Iván, Andrényi Károly, gr. Waldstein János, berezeg Sulkowsky József, Dániel Antal, Dániel Gergely és Szőke Károly, felhatalmazás adatván a megválasztott igazgatótanácsnak a részvénytársaság czégjének bejegyeztetésére, a részvény-összegek befizetési batáridejének megállapítására, az épités megkezdésére s általában a vasút létesítése körüli minden intézkedések megtételére. — Az igazgatótanács ugyancsak a fenti napon tartott alakuló illésében elnökül Atzél Pétert, alelnökül pedig Bobus Zsigmondot megválasztotta. Az igazgatótanács a fentebbi felhatalmazás érvényesítésénél nem csekély akadályokra talált. A társulat törzsvagyonát ugyanis oly kötelezvények képezték, melyekben az engedélyezéstől számítandó három évi részlctenkénti befizetés volt kikötve s azon időben ezen befizetésből még semmi sem vala teljesítve, sőt egy nagy része ezen kötelezvények aláíróinak később egyátalán megt igadta a befizetést Ezzel szemben kötelezettsége volt a társulatnak a pálya építését a részletes tervek kormányi jóváhagyásától számított egy hónap alatt megkezdeni, az építést két év alatt befejezni és a pályát a közforgalomnak átadni, — kötelezve volt továbbá a társulat 50,000 frtnyi biztosítékot letenni, miután az elengedbctlen feltétel volt az építési engedély megadására. Ezen engedély megadása előtt külömben a kormány az engedélyokmány alapján még azt is határozottan követelte, hogy az építkezés megkezdése előtt a társulat okmányilag igazolja, miként az építkezés teljes befejezéséhez szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik. Arról pedig, bogy a társulati értékpapírok értekesbtessenek, szó sem lehetett, mert általános volt azon hiedelem, hogy a vállalat létesítése a fenforgó viszonyok között teljes lehetetlenség. Mindezen kötelezettségekből kifolyólag az igazgatóság első főfeladatát képezte tehát, haladéktalanul kieszközölni, hogy miután a vasút épitésének sietős és lehetőleg egy év lefolyása alatti befejezése, illetőleg a vasút üzletbe vétele, a fennforgó viszonyok és kételyek közt a vállalat étetkérdését képezi, a törzsvagyont képezett aláírásokból legalább azok tétessenek haladéktalanul folyóvá, melyeknek