Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Magyar vasutak - XIV. M. kir. államvasutak
Sí. kir. államvasntak. 317 Ezen ílrkelet-átlag 667s! 0/o-ot tesz s ahhoz képest a 4.189,239 frtnyi effectiv kárpótlás 6.299,617 frtot teend, mely összegnek kamatja s törlesztési hányada 5-l°/o-kal számítva 321,280 frtot ké pez. Ezen évi járadékból levonandó azonban a 473,017 frttal kibocsátott több-érték kamatja . . . 23,650 frttal marad . . 297,630 frt, mely összeggel a társulatnak 80 1/* mértföld után adandó állambiztositéka felemelendő lenne. A keleti vasut-társulat Ügyének megoldását illetőleg a kormányhoz három terv érkezett be ; az egyiket maga a társulat igazgatótanácsa, a másikat bizonyos Jakobi magánzó s a harmadikat gróf Dzieduszycki Ede, a keleti vasut igazgató-tanácsosa nyújtotta be. A bizottság azonban, melynek ezen tervek megbirálás végett kiadattak, azok egyikét sem találta figyelembe vehetőnek, miután az iizokban javasolt megoldási módozatok mindegyike oly terheket rótt volna az államra, melyek a bizottság által megadhatónak véleményezett kárpótlással semmi arányban sem állanának. Ennélfogva a bizottság — kitűzött feladatához képest — több rendbeli javaslatot tett a szóban forgó Ugy végleges megoldására. E tervek egyike szerint a társulat továbbra is fentartataék, a második szerint a pályát az állam venué át tulajdonába, a harmadik pedig a keleti vasútnak más pályákkal leendő egyesítését tételezi fel. « A kormány a kebeléből kiküldött eme bizottság munkálatait s javaslatait alapos vizsgálat tárgyává tevén, a kárpótlást jogi s méltányossági indokoknál fogva megadhatónak találta s az egész ügyet oly alapon kivánta rendezni, miszerint ha már az államnak áldozatokat kell hoznia, legalább a vaspálya az állam részére szereztessék meg. Az ezen határozathoz képest megindított egyezkedési tárgyalásoknál tehát a kormánybizottságnak fentebb emiitett második, vagyis a pályának az állam tulajdonába leendő átvételére vonatkozó javaslata vétetett kiindulási pontnak; mely javaslat következőleg szól: »A keleti vasútnak az állam részéről leendő megvétele esetén a társulat részvényesei minden 3 darab (200 frt névértékű) részvényeik után az állam által kibocsátandó két darab 100—100 frtról szóló és 5°/o-kal kamatozó kötvényt nyernének, mely esetben a részvényeseknek adandó 9.989,266 frt névleges értékű állami kötvény 499,463 frt évi terhet róna az államra; azonfelül átveendő volna a társulatnak fentebb kimutatott 424,812 és esetleg 224,812 frtnyi fedezetlen terhe. Az ezen esetben az államra nehezedő, mintegy 531,000 frttal magasabb kamat-tcrherrel szemben áll azonban azon megtakarítás, mely a pálya igazgatásánál elérhető.