Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Magyar vasutak - II. Arad-körösvölgyi vasút
Arad-körös völgyi vasut-társulat. 39 kamatlábú költséges kölcsönöket kössön ós ezen kölcsönök kamatait és költségeit az cpités költségeinek rovására fedezze, a nem fizető részvényeseket pedig bepörölje. A vasút üzletének megnyitásakor, s az építkezés befejezése alkalmával az összes költségekből még csak 403,343 frt 27 kr., tehát azon költségek csak 2/s része volt befizetve illetőleg megszolgálva, a költségek többi 3/s része pedig nagy részben rövid lejáratú váltó-kölcsönök alapján lett fedezve. A társulat pénzügyi helyzetére vonatkozólag egyébként a következők említendők fel. Az engedélyokmány feljogosítja a társulatot, hogy az épitési költségek fedezésére 1.620,000 frt értékéig törzs- és elsőbbségi részvényeket bocsájtliasson ki. Az elsőbbségi részvények a fentebbi öszszegnek legfeljebb 3/ 5 részét, tehát 972,000 frt névértéket, képviselhetik, a törzsrészvénytőkét pedig azon összegek képezik, melyek a vasút érdekeltjei által a vállalat létesitbetése szempontjából aláírattak. Az aláírások és természetbeni szolgálmányok által összesen 735,350 frt törzsrészvénytőke lett fedezve és ennek folytán az elsőbbségi részvénytökét nem szükséges már többé az egész építkezési érték, a tőke 3/a részében, azaz 972,090 frt értékben megállapítani, hanem csak a fentebbi törzsrészvénytőke kiegészítésében, 884,650 frtban. A törzsrészvénytökére az első készpénz befizetés 1000 frttal 1876. év február 14-éu történt. Az építkezés, illetőleg a földmunkák alkalmával, azaz 1876. május 10-éu befizetve volt 92,675 frt 06 kr., 1876. december 31-én 310,619 frt 21 kr., 1877. május 10-én az üzlet megnyitása alkalmával 403,343 frt 27 kr., 1877. december 31-én 558,295 frt 56 kr., tehát ezen utóbbi napon még befizetetlen volt 177,055 frt 30 kr. Midőn a társulat az építkezésre a kormány engedélyét kinyerte és ahhoz hozzákezdett, ezt azon az alapon tette, bogy a törzsrészvénytöken fölül az épitésbez tényleg még szükséglendő mintegy 300,000 frtot a rendelkezésre álló 900,000 frtnyi elsőbbségi részvény egészben vagy részbeni kiadása, illetőleg értékesítése által könnyen fedezni fogja. A kormány úgymint a társulat azonban ezen értékesítést korántsem kívánta az épités előtt vagy alatt eszközöltetni, miután ez az utóbbi évek kedvezőtlen pénzviszonyai között vagy egyátaláu nem, vagy pedig a legnagyobb veszteség mellett történhetett volna, hanem e helyett sokkal czélszerübbnek, söt az egyedül kivihető módozatnak tekintette, igénybe venni a társulat bitelét ós a biáuyzó épitési költséget függő adósság kötése alapján fedezni, biztos kilátás lévén arra nézve, hogy ezen, hosszabb évek során át részletenként visszafizetendő függő adósságok vagy a vasút üzletének megnyitása és kedvező eredményei esetében előnyösen elértékesithetö elsőbbségi részvények által, vagy pedig ezen módozat mellőzésével, egyszerűen a vasutüzlet tiszta jövedelméből fognak törlesztetni. Ezen állásponton vaunak a társulat pénzügyei máig is, mert eddigi összes kiadásait részben a teljesített befizetések és szolgál-