Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 1. évf. / 1878 (Budapest, 1878)
Közös vasutak - XVIII. Cs. kir. szab. kassa-odorbergi vasút
A30 Ca. kir. szab. kassa-oderbcrgí vaaut-tiírsulat. zsolna - komáromi vonalak kiépítéséhez elsőbbséggel bírjanak, lemondottak. Ezen egyezmény a kassa-oderbergi vasut-társulat alapszabályaival együtt, a magy. kir. közlekedési ministerium által, a cs. kir. osztrák kereskedelmi ministeriummal egyetcrtőleg, s az 1868. évi aug. 10-én kelt legmagasabb elhatározás alapján, 1868. évi aug. 21-ikén csakugyan jóváhagyatott. A kassa-oderbergi vasut részvénytársulatának megalkotására vonatkozó reglement financier, mely meghatározza a társulat viszonyát a pénz-beszerző Société de crédit f'oncier international-lioz átalában, s kiköti különösen a részvények és elsőbbségi kötvényeknek a Société internationale által, bizonyos meghatározott árfolyamon való átvételét, valamint az állam-kamatbiztositéki előlegek folyósítását is, 1868. évi október 16-án hagyatott helybe a magyar kir. pénzügyminister által. Miután azonban a Société internationale a kormány által elé szabott kötelességeknek meg nem felelt, de továbbá az 1869. évre szükségelt összeget is sem készpénzben, sem bank-képes váltókban le nem tette: ennek folytán kényszerítő szükséggé vált, hogy e viszony félbeszakittassék, s többszörös tanácskozások és hosszas tárgyalások után, a két kormány egyenes közbejöttével, 1869. évi ápril 21-én végre létre is jött a kassa-oderbergi vasut engedélyezéséből származó mindennemű jogviszonynak a Société de crédit foncier international-ról a bécsi angol-osztrák bankra átruházása, mely alkalommal egyszersmind az épités kivitele s a pálya fölszerelése azon épitési fövállalatra bízatott, mely a Deutsch Ignácz és fia, Tafler Adolf, Kohner Henrik és fivérei, Fiscbl testvérek, Brüll Henrik és fia, Wahrmann és fia s Müller Frigyes czégek társulatából állott s a melyre — az eddigi fővállalkozók, t. i. a Riehe testvérek és társuk cessiója által — ez utóbbiaknak minden joga és kötelezettsége átszármaztatott. Ezzel a vállalat solid alapot nyert, mely aztán lehetségessé is tette, hogy az oly nehéz viszonyok közt kezdett pályaépítés az 1872. év elején teljesen befejeztessék. Erre legelőbb is az épités az új épitési fővállalatnak adatott át, azután pedig az ügyvezetés újra szerveztetett. Az átalános ügyvitel vezetésére 1869. évi juliusban egy főigazgatóság, az épités vezetésére pedig egy épitési igazgatóság (mindkettő Pesten) szerveztetett; az addig Bécsben fennállott üzlet-igazgatóság feloszlattatott, s vicomte de Maistre úr főigazgatóvá, Renscbler Vilmos úr pedig épitési igazgatóvá neveztetett ki. A részvények és elsőbbségi kötvények elhelyezése az angolosztrák bank utján még 1869-ben történt meg, s ekkor aztán 1870. évi február hó 28-ikára rendkivüli közgyűlés hivatott egybe, melyen az igazgató-tanács újjáalakítása, s az alapszabályoknak szükségessé vált megváltoztatása eszközöltetett. Az angol-osztrák bank 1869. évi julius hóban bocsátotta nyilvános aláírásra a részvénytőkét: 19.142,600 frt, képviselve 97,060 db.