Csillag Miklós - Varró József: „Franz I” a Császári-Királyi Szabadalmazott Első Dunagőzhajózási Társaság első gőzhajója (A Közlekedési Múzeum Közleményei 3. Budapest, 1968)
A „FRANZ I" nevű gőzhajó megszületésének és további sorsának története
Időközben, az 1826-ban kötött orosz-török akkermani szerződés megerősítette az orosz cárok befolyását a dunai fejedelemségekre és Szerbiára. Ausztriát ez kellemetlenül érintette, ami még erősödött, midőn Oroszország 1828-ban hadat üzent a Portának. Ekkor Metternich érezte a Portával való könnyebb érintkezés lehetőségének hiányát és nagyon hajlott a közvetlen dunai összeköttetés terve felé. Ilyen körülmények között jelentkezett 1828-ban két angol hajóépítő: John Andrews és Josef Prichard gőzhajótervével. Ki volt e két férfi? Prichardról nem sokat tudunk; az ügy mozgatója Andrews volt. Andrews 1787ben Londonban született; korán átjött a Kontinensre és egy ideig nyelvtanítóként működött Bordeaux-ban. Később, mint bérelszámoló és felügyelő, alkalmazást kapott Edward Church amerikai hajóépítőnél, aki francia folyók, a Bódeniés Genfi tavak, továbbá a Lago Maggiore részére szerkesztett gőzhajókat. Church - különböző viták után - Andrewset elbocsátotta és utóbbi visszatért előző foglalkozásához; a befolyásos Borromeo gróf ajánlatára - kinek fiait tanította Milanóban - sikerült bekerülnie a Po folyóra készülő hajók építéséhez. Egyéni jelleméről a milanói rendőrprefektus Sedlnitzky bécsi rendőrfőnökhöz intézett bizalmas jelentésében nem nagyon elismerőleg nyilatkozott. Eszerint Andrewsnek — mint általában honfitársainak - megvan az a tulajdonsága, hogy mindent lenéz, ami nem a britanniai szigetről származik, és emellett erősen hajlik a liberális politikai nézetek felé; így az osztrák rendőrségnél nem nagy bizalmat kelthetett volna. A gőzhajókhoz alapjában nem értett, mindössze felületesen csak anynyit tudott, amennyit a kézművesekre való felügyelete alatt látásból elsajátított. Szerencséjére, akkoriban a bécsi rendőrség adatait nagy alapossággal szerezte be; Velencéből a milánóival ellentétes véleményt kapott. Andrews ismeretei a gőzhajózásról - hangzott a jelentés - nem közönségesek; kitűnően ismeri az illető gépek működését. Velencei életmódjáról is csak dicsérettel emlékeztek meg. Andrews eredményei alapján feltételeznünk kell, hogy a velencei rendőrkapitány megállapításai voltak a helyesek. Andrews Velencében ismerte meg földijét, Prichardot, aki ott hajóépítő mesterként élt; ők ketten - némi nagyzolással - magukat „angliai hajógyárosok"-nak nevezték. Hajók, különösen gőzhajók építésének általános fejlesztésére 1828. április 11én szabadalmat kaptak. Találmányuk egészen jelentéktelen volt, és lényegében csak erősebb fa-hajótest építésére vonatkozott, amit a szokott módon beépített hosszirányú merevítéssel készítettek; további találmányuk olyan gőzkazán volt, amellyel a fát - tűz használata nélkül - a legnagyobb könnyedséggel, bárminő alakra meg lehet hajlítani. E találmányaikra kívánták alapítani üzleti vállalkozásaikat. Először az Etsch-re gondoltak és ezért kértek kizárólagos jogot a Velence-Chioggia közötti szakaszra és az ottani csatornára; miután ez sem sikerült, Hamburgba mentek, hogy az ottani Senatustól az Elbára szerezzenek szabadalmat; a Senatus elutasította őket. Csak ezután gondoltak a Dunára. Metternich ajánlásával kérvényt nyújtottak be az osztrák udvari kamarához és vállalkozásuk pénzügyi támogatását kérték. Bár ezt elutasították, mértékadó pénzügyi körök figyelmét felhívták az ajánlattevőkre. Tervüket az állam érdekeivel összeegyeztethetőnek tartották, s az ebben való részvételt hazafias cselekedetnek minősítették.
