Szekeres József: Ganz Ábrahám és a magyar közlekedési technika (A Közlekedési Múzeum Füzetei 3. Budapest, 1968)

I. Ganz vándorútja és budai gyáralapítása

a közlekedés fejlesztését követelte, a vízi és szárazföldi összeköttetés és áruszállítás növekedésének hatása pedig a fokozódó hajó- és vasútépítés formájában jelentkezett. Az ország nyersvas-termelése a harmincas évek óta állandóan növekedett, és a negyvenes években a 30 000 tonnát is elérte. Az öntvények mennyisége azonban a századeleji 50 000 bécsi mázsánál nem tett ki többet. Ez a helyzet az ország fémfeldolgozó iparának fejletlenségére vetett fényt: a nyers vasat, a nyersanyagot kiszállították, és az csak árucikk alakjában került vissza az országba. Hasonló jelenséget más iparágak területén is megfigyelhetünk. A vasöntés fejlődését a szűk belföldi felvevőpiacon és az osztrák versenyen kívül a kohóüzemek egy részében meglevő maradi technika is gátolta. Az elavult gyártási módszerek a termékek egy részének gyengébb minőségében is visszatükröződtek. Az országban mintegy félszáz kohóüzem működött, de a legtöbb vasgyárban közvetlenül a nagyolvasztóból öntöttek. A XVIII. század utolsó éveiben Nyugat-Európában felfedezett és a XIX. század első évtizedeiben elterjedt kúpolókemencét hazánkban vagy nem ismerték, vagy szükségtelennek tartották alkalmazását. Kétségtelen tény viszont, hogy az egyes nagyolvasztókból kikerülő nyersvas általában jó minőségű volt, amit bizonyít a nagy export is. Pesten — eddigi ismereteink szerint — Ganz volt az, aki az első kúpolókemencét felépítette, és a különböző vasfajták keverésével végzett öntvénytermelést meghonosította. Ganz, távol a vasvidéktől, a jó és olcsó közlekedéssel rendelkező Budán vetette meg üzemének alapját. Itt egyforma lehetőség nyílott a közvetlen városi szükségletet kielégítő termelésre és az egyes nagyobb vállalkozásokba való bekapcsolódásra. A vállalat telephelyének kijelölése gondos előrelátásról tanúskodott. A budai elhelyezés egyrészt biztosította a városi megrendeléseket, másrészt távolabbra került a hatalmas vetélytárstól, a Hengermalomtól. Ganz remélte, ha nem lesz a részvényesek szeme előtt, akkor talán nem kell erős versenyt folytatnia. Számításában tehát — miután tőkéjét az alapítás költségei felemésztették — egyedül Nyugat-Európában szerzett ismereteire és tapasztalataira, valamint az egyre növekvő vasöntvény-szükségletre támaszkodott. Február 5-én megkapta a vasöntéssel kapcsolatos iparágak művelésére szóló engedélyt (11). Kis üzemét, amelynek a második telek megvásárlásával most már a Kórház utcára is nyílt bejárata, lassan felszerelte. Tégelykemencét épített, néhány nélkülözhetetlen szerszámot vásárolt a kölcsönpénzen, és hét válogatott munkást alkalmazott. A fúvót emberi erővel működtette, rendszerint a budai várőrség gránátosai taposták (12).