Gadanecz Béla: Közlekedési dolgozók a magyarországi munkásmozgalomban (A Közlekedési Múzeum Füzetei 1. Budapest, 1967)

előtérbe, amelyek elősegítették, hogy a vasút a magyarországi nemzetiségek feletti uralom biztosításának és az erőszakos magyarosításnak egyik eszközévé legyen. A közlekedési dolgozók mozgalma különböző fejlődési fokokon ment át, míg saját osztályszervezetük, a szakszervezet megteremtésével beletorkollott a szocialista munkásmozgalomba. A külföldi vasutasok példája ösztönözte a hatvanas években megindult mozgalmat a vasúti alkalmazottak nyugdíjintézetéért, a hetvenes években pedig a vasúti ön- és jogsegélyző egyesületekért. A szervezkedést ekkor még az ellenzéki polgári pártok és politikusok befolyásolták. A mozgalmat 1874—• 1884 között a Vasút című lap irányította. A szervezkedés eredményeként 1875-ben megalakult a Magyar Államvasúti Alkalmazottak Első Biztosító és Segélyegylete és sorra alakultak a különböző helyi vasutas ön- és jogsegélyező, kulturális és sportegyesületek. A tárlóban kapott helyet több egyesület alapszabálya és jelvénye. A közlekedés és hírközlés dolgozói a XIX. század ötvenes-hatvanas éveiben még a bérmunkások jobban fizetett csoportjaihoz tartoztak, azokhoz, akiknek munkája szakképzett, átlagon felüli munka. A tőkés termelési mód fejlődésével azonban bérezésük még az átlagmunkához viszonyítva is süllyedő irányzatú, ezért már a múlt század utolsó évtizedeiben a világ számos országában elszánt küzdelemre kényszerülnek. A tabló az 1894-es nagy észak-amerikai vasutassztrájk és az 1911-es tokiói villamosvasutas munkabeszüntetés emlékét idézi. Mellettük az amerikai vasutas munkásmozgalom kiemelkedő vezetőjének, E. V. Debsnek arcképe. A MÁV létrejötte, az államvasúti rendszer térhódítása és győzelme következtében Magyarországon a vasutasság szolgálati viszonya romlott, a függőség növekedett. Grafikon szemlélteti a szállítási feladatok növekedésének és az illetmények csökkenésének egyidejűségét a XIX. század utolsó évtizedeiben. Ilyen körülmények között került sor a munkásmozgalom térhódítását gátló rendelkezések kiadására. Ezt szemlélteti a MÁV Szolgálati és Illetményszabályzat szervezkedést tiltó §-aiból és az elnöki rendeletekből készített fotómontázs. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes években nőtt az elégedetlenség és a harci elszántság a közlekedési alkalmazottak körében. A tablón elhelyezett munkáslevelek, sztrájkhírek ízelítőt adnak a korabeli állapotokról. Az életkörülmények megjavításáért folyó küzdelem élvonalában a fővárosi vasutasok és városi közlekedési dolgozók küzdöttek. Az időszak legjelentősebb megmozdulásai: a MÁV ferencvárosi raktármunkások 1889-es sztrájkja; a fővárosi vasúti főműhelyek 1890-es tavaszi bérmozgalma; 1200 fővárosi omnibusz alkalmazott munkabeszüntetése 1892-ben; a levélhordók és postai szolgák 1895-ös sztrájkja. 1897ben sztrájkba léptek a Déli Vasút nagykanizsai raktárainak és székesfehérvári műhelyének munkásai, valamint a fővárosi lóvasút alkalmazottai. A vasúti műhelyek osztálytudatra ébredt munkásai a kilencvenes években a munkások szakmánkénti szervezkedésében vettek részt. Rádi Ede asztalos 1893-—1907 között — szocialista szervekedés miatti elbocsátásig — a pécsi vasúti műhely munkása volt, s egyik szervezője, vezetője a pécsi Asztalosok, Szak- és Segédmunkások Szakegyletének. A tablón látható fénykép megörökítette Kádár János találkozását pártunk legrégibb tagjával, a százéves Rádi Edével, az 1966-os május elsejei fel-