Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)

X. Martin Lajos élete és egyéb munkássága 54

tak el. Martint pedig őrizet alá helyezték. Sorsa teljesen bizonytalan volt. A példátlanul álló ügyben a vaskalapos iskolaparancsnok Bécsből kért utasítást. A szerencse Martin javára fordította tragikomikus helyzetét. Kiemelték a közlegényi sorból, királyi kegyelemmel Bécsbe, az osztrák hadsereg mérnökkari tiszti akadémiájára vezényelték — a „Genie-Academie"-re —, melynek pár évtizeddel korábban egy másik sokat ígérő magyar matematikus, Bolyai János is növendéke volt —, s felkészültsége alapján azonnal az utolsó évfolyamra osztották be. Kiváló képességei, nyilvánvaló pedagógiai érzéke továbbra is ébren tartották fellebbvalói figyelmét. Hadnagy, főhadnagy és egy „GenieSchulkompagnie" „mér- és géptan" tanára lett. Szabad idejében ballisztikai problémák megoldásában merült el, és a hadi röppentyű — az osztrák hadseregben akkor használt Augustinrakéta — tökéletesítésén dolgozott. Első nagy sikere volt, hogy rájött a „forgó röppentyű" eszméjére. Az éveken át tartó munkával elért eredményben azonban nem sok öröme telt. A hadsereg műszaki vezérkara, bár értékelte munkáját, nem adott alkalmat gyakorlati kivitelezésére. Ehhez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy számításai és eredményei részletes közreadása elől elzárkózott. Mint később megírta: „Ő ugyan már 1857-ben a várnoki bizottmány által felszállíttatott nyomozásait közrebocsátani. Hogy ezt akkor nem tévé, annak oka csak az volt, hogy több évi fáradozása gyümölcsét mint magyar, nemzete s nem idegenek nyelvén akará a nyilvánosságnak általadni. S mivel az akkori foglalatosságai közt ezen óhajtása valósítható nem vala, azért kényszeríttetek azt jobb időre halasztani" (67). 1859-ben kilépett a hadseregből és hazatért. Szülővárosában, Budán magánmérnöki gyakorlatot kezdett. Egy középítkezési pályázatra benyújtott kiemelkedő terve felhívta rá a városi tanács figyelmét, és főmérnökévé választotta. Az intrikáló ellenjelölt azonban rosszindulatúan kétségbe vonta mérnöki képzettségét, minthogy oklevelét az Institutum Geometricumtól többé már nem válthatta ki. Az Institutumtól ugyanis — tanárainak és növendékeinek forradalmi magatartása miatt — 1850-ben megvonták az oklevélkiállítási jogot. Az egyetem akkori rektora, Petzvál Ottó — aki Jedlik Ányossal együtt tanára volt — nagyon megtisztelő, oklevélpótló nyilatkozattal rehabilitálta ugyan — érzékeny önérzete azonban nem tudta elviselni az intrikát, s pályát változtatott. Közben a pesti egyetem a filozófia doktorává avatta. Néhány esztendőn át (1864—1868) „reáltanodái" tanár volt Selmecbányán, ahol megnősült, majd Pozsonyban. Matematika tankönyvet írt, ábrázolómértani segédletet szerkesztett, s folytatta elméleti kutatásait is. A forgó rakéta problémáiról áttért a repülés lehetőségének tanulmányozására, s részben ezzel kapcsolatban a csavarfelületek problémakörének vizsgálatára. 1859 őszén a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 55