Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)

III. „A dolog szöget vert a fejembe” 12

badesés munkáját. Ebből ki lehet számítani a felemelési időt, ebből a lecsapás idejét, végre a két időből a keletkező forgatási és lenyomást munkákat s végül az egész munkát" (31). Martin el is végezte ezeket a bonyolult számítási feladatokat, és valós értékhez jutott. Sajnálatos, hogy a szárnyakra ható felhajtóerő értékelésében tévedett, s ennek következtében csapkodó szárnyú modellkísérletei nem vezethettek kielégítő eredményre. Számításai matematikai menetének követése, s a kapott értékek adatszerű ellenőrzése most nem feladatunk. Ennek elvégzése arra hivatott szakemberekre vár, bár már ennek is csupán elméleti jelentősége volna. Martin gondolatmenetének megértéséhez nincs rá szükségünk. Elég annyi, hogy: „Támaszkodva ezen számításra, az a kérdés veti fel magát, vájjon képes volna-e az ember egy kellő szerkezetű gép segélyével maga magát a levegőbe felemelni?... Az eredmény az, hogy az ember képes saját erejének túlfeszítése nélkül magát a levegőbe felemelni" (32). Ez a körülmény azonban Martin véleménye szerint csupán figyelmen kívül nem hagyható lehetőség, mely tanulmányok, kísérletek végzésére ad alkalmat, előtanulmányul annak a szerkezetnek az elkészítéséhez, amely alkalmas lesz a létrehozandó nagy teljesítményű és kis önsúlyú erőgéppel párosítva a géprepülés megvalósítására. Módszeresen meg is fogalmazza a megépítendő repülőgéppel szemben támasztandó követelményeket: „1. Biztos felszállás. — 2. Biztos leszállás. — 3. Biztos és gyors haladás egy kitűzött cél felé. — 4. Biztos lebegés. — 5. Versenyképesség a szél ellen. — 6. A felhasznált munkaerőnek a hordképességgel való arányossága" (33). Számításai ellenőrzésére többször is megkísérelte, hogy megfelelő repülő szerkezetet tervezzen, majd építsen. Azt az elvi kiindulási pontot, hogy a madárszárny mozgásmechanizmusát kell alkalmazni megfelelő megoldással — sohasem adta fel. Az ornitopter elv megvalósulását látta élete utolsó konstrukciójában, a „lebegő kerékben" is, amellyel pedig lényegében egy több tagú, önbeálló légcsavar eszméjéhez jutott el. A sikertelenség nem szegte kedvét, hanem újabb kísérletekre serkentette. Nagy kár, hogy a fizikában akkor már ismert — Newton megfogalmazta — impulzustörvény elkerülte figyelmét. Helyes matematikai levezetései ellenére, ezért nem érte el az áhított célt. 20