Horvai Károlyné: Clark Ádám (A Közlekedési Múzeum Füzetei 4., 1968)

I. A „Vidra” 3

„Nagyszerű alkotmány és nagyobb lesz, mint akárhány kotróhajó a Themzén. Kabinnal lesz felszerelve, ahol lakni fogok... egy étkező és két hálókabin épül rajta s egy építmény, ahol a hajósok dolgozni fognak. Két hónap múlva bocsátjuk vízre..." „Gróf Széchenyi, Mr. Schuller — bécsi bankár — társaságában eljött a hajóra az elmúlt hétfőn. Utasítást adtak, hogy szerezzek be mindent, ami szükséges, s ami nem kapható, írjak Mr. Hunternek érte Londonba. Alkalmazhatok annyi embert, amennyit gondolok, s nem kívánják tőlem, hogy magam dolgozzam, kivéve azokat a munkákat, amiket alkalmazottain! nem tudhatnak. Ha a dolgok úgy végződnek, ahogy kezdődtek, ez lesz a legjobb munka, amit valaha is csináltam..." „A kotróhajó nem tartozik a dunai gőzhajózási társasághoz, csak az osztrák kormányhoz. Gróf Széchenyi egyik megbízottjuk (agent) és egyike a leggazdagabb főnemeseknek Ausztriában." „He has turnéd out much better than I thought he would." — Sokkal kellemesebbnek tűnt nekem, mint ahogy elképzeltem..." Ismerkedik egymással a két jövendő munkatárs, a dúsgazdag főúr és az egyszerű hajógépész. „A nagy út Oroszországba, Csehországba, Magyarországba itt halad Floridsdorfon keresztül — mondja a levél. — Az idő kissé hidegebb lett, s sok különös népséget látok itt elhaladóban, állati bőrökbe burkolva. Itt nincs kandalló, minden szobában kályha van, mert a telek oly kegyetlenek, mint amilyen melegek a nyarak. Faszenet és fát égetnek... Mintegy 200 mérföldes utat tettem Mr. Andrew gőzhajóján lefelé a Dunán, Magyarországra... Jehovára, csodaszép ország, bár nyomorúságosan művelt. A hegyoldalakon s minden lejtőn amelyet nap ér, semmi más nem volt látható, csak szőlő. Csodálatosan szép fehér és piros fürtjeik nagy csomókban függtek... A síkságokon hullámzik a búza. A magyarok nagyszerű emberek — (the Hungarians are a fine race of man) — s jobb szerettem volna, ha a kotró Ausztria helyett Magyarországon épül... A Dunán százával vannak az úszó malmok, némelyik nem kerülhet többe, mint 20 font s furcsa tragacsoknak látszanak. De valahogy jobb lisztet őrölnek bennük, mint amit én valaha is láttam..." „Mellesleg — írja — amióta egyedül vagyok a fedélzeten, olyan rendbe tettem a gépet, hogy nem használok el fele tüzelőt sem — nagy örömére a kormányzatnak, mint ahogy nem lévén semmi dolog, a legkisebb sem, ami elkerülné figyelmüket..." Az 1834-es esztendőben Széchenyi az óbudai téli kikötő létesítésén munkálkodik. Mert bár Ulmtól kezdve járja is idővel gőzös a Dunát, azért ez mégis csak Hunniában ölt fejedelmi képet" — írja a Nemzeti Társolkodóban. — „Az óbudai sziget felső torkolatja 1834-ben bekeríttetett, mi által telelő hajóink a torló jégtől biztositvák. Ami pedig a kikötőből való kijöhetést illeti, azon Vidra — e nevet viselő medertisztító mozgony segíthet — ... Ó-Budán, ahol e nyáron remelem szakadatlanul dolgozni fog, némi szebb ábrázatot fog nyerni kikötőnk ... melyben sok szegény ember fogja kereshetni kenyerét..." A tényekkel valóban nem lehet vitázni. A Bécs környéki telepek nem voltak alkalmasak a hajópark befogadására, s a téli kikötő öbudán létesült. Innen nő ki a hajógyár is. 7