A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 31 - Dr. Molnár Erzsébet: A kétkerekű, emberi vagy állati erővel vont járművek használata Magyarországon 84

szamár vagy ló húzta. Lehet elől is saroglyája, a kocsiszekrényt kassal bélelték ki. A pásztor a kocsiban ült a bundáján vagy az összehajtogatott holmiján, esetleg szalmán, és onnan hajtott, vagy az állat mellett gyalogolt. A juhászok, pásztorok felszerelésüket, élelmiszerüket, ruháikat tárolták és szállították rajta. Négy rakoncával felszerelve megnagyobbították a rakteret - valójában megmagasították -, és szénát fuvaroztak az állatoknak. A két világháború között Debrecenben a vakáncsosok - erdőtelepítők - is hasonló taligát használtak.

34 A Szatmár környéki juhászkordé oldaltjáró, zárt és rácsos szerkezetű megoldással egyaránt készült. A pásztortaliga, amit neveztek eleséges taligának, (Hortobágy) kenyeres taligának (Bugac) is, fedeles változatban is készült. ?a\ád\-Kovács Attila a fedeles taligát a nomád időkre, a jurtakocsira vezeti vissza.

35 A tető lapos vagy háztető - nyeregtető - formában készült, megvédte gazdáját és holmiját az esőtől. A Kiskunságban költözéskor a cserényt

36 is felrakták a taligára. 37 A Hortobágyon a csikósok, gulyások is használták, utóbbiak ökörrel vontatták a taligát. Ritka megoldás, és ezek esetben rúd helyett a befogáshoz tézslát használtak.

38 A kenyeres vagy pásztortaliga az Alföld jellegzetes jármüve, máshol nem is fordul elő. Használata egészen a huszadik század elejéig fennmaradt. Az Alföldön ismert az a juhászkordénak nevezett jármű, amely eltér az előzőekben leirt taligától. Szamár vagy öszvér húzta, és nehezebb a jármű. Deszkaoldalakkal készült, nagy méretű kerekeken gurult, háttámlás üléssel szerelték fel. Legtöbbször homokos, süppedős talajon közlekedett, ezért rozsszalmával fonták körbe a kerekeket, így nem süllyedt mélyre a jármű nagy teherrel sem.

39 34 Balogh /..Ethn., 1966. 81.p. 35 Paládi-Kovács A. 1973. 36 -pásztorkunyhó 37 MN 1991. 26l.p. 38 Az tézsla az ökörfogatoknál a pótrúd. Minden olyan rúd, amelyet a jármos fogatolás esetén használtak, és nincs a szekérre szerelve. 39 Repkény /., 1992. 85.p. Taligások Talyigásnak, taligásnak általában a taliga tulajdonost nevezték. Nyíregyházán szervezetbe tömörültek a személyszállító fuvarosok, tagdíjat is fizettek. A tagdíjból például a szegényebb társaikat támogatták. A járműveket is nyilvántartotta a város, bádoglemezen tüntették fel a számokat, amely alapján - mint ma a rendszám - azonosítani tudták a tulajdonost. A szám feltüntetésének elmulasztásáért büntetést kellett fizetni. A taligák „kezelése" a pásztoroknál, juhászoknál, csikósoknál a taligás feladata volt, nevezték kisbojtárnak vagy tanyásnak is. Fiúgyerekeket adtak taligásnak, általában 12 éves kortól, addig iskolába járt. Főzött, kivitte az ételt a felnőtteknek, tüzelőt gyűjtött.

40 A taligásoknak állandó helye alakult ki a városban, ahol az utasokra vártak. Ilyen standokat a vasútállomások, vendéglők előtt jelöltek ki, és a nagyobb városokban akár éjjel-nappal készen álltak az utasok fuvarozására. Az árúk szállítására piacokon, vásárokon, a kocsmák előtt várakoztak, esetleg a borospincék környékén. Természetesen minden esetben helypénzt kellett fizetni. Ott, ahol nagy igény alakult ki a személyszállításra, és a taligások száma is ennek megfelelően alakult, már főfoglalkozásként űzték a szállítást, mint például Nyíregyházán. Egy részük az elszegényedett gazdák közül került ki, és voltak olyanok is, akik a mellékkeresetként, kiegészítő foglalkozásként vettek részt a személyszállításban. Mint oly sok esetben a 19-20. század folyamán, a kevés földdel rendelkezők ideiglenes munkát választottak. Reménykedtek abban, hogy sorsuk jobbrafordulásával visszatérhetnek a paraszti életformába. Az igazi taligás azonban nem foglalkozott földműveléssel. Az alkalmi személyszállítások vagy teherfuvarozás, főként a gyümölcs, bor fuvarozása is rendszeresek voltak. A debreceni taligások a társdalom legalsó szintjén, kizárólag a fuvarozásból éltek, nem is foglalkoztak mással. Néhányuknak kis háza, apró szőlője is volt, legtöbben azonban a városon kívül, a legszerényebb körülmények között laktak. Mégis OMM 1. Alföld 294.p. 92