A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

IV. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeiből 265 - Rövid tartalmi összefoglaló a Közlekedési Múzeum XIV. Évkönyvéhez (magyar, angol, német nyelven) 294

A kastélyhoz tartozó korábbi gazdasági épületben átmeneti raktárt és ideiglenes restauráló-felújító műhelyt rendeztek be. A kiállítási tárgyak gondos előkészítése után 2004 január 6.-án került sor a kiállítás ünnepélyes megnyitására, amelyben 27 db. kocsi és hintó, 4 db. lovas szán, 1 db. gyaloghintón kívül számos lószerszám, kocsifelszerelés, szobrok, kocsizással összefüggő fotók, metszetek és egyéb kiegészítők láthatók. A szerző tanulmányában az egyes jellemző kocsifajtákat mutatja be, kiemelten hangsúlyozva a Lohner és a Kölber Testvérek kocsigyárainak gyártmányait. Bezzeg Mária: A gyűjtés létmódja néhány elméleti kérdéséről. Az emberek már igen régóta gyűjtik, őrzik a szervetlen, a szerves természet és a társadalmi lét dokumentumait, de a gyűjtés nem az emberekkel veleszületett -tehát ösztönös- tevékenység. Annak a gyűjtésnek a genezise, amelyről itt szó van, ott keresendő, amikor bekövetkezik az a funkcióváltás, amikor az emberiség életének dokumentumai már nem azt a funkciót töltik be, amire eredetileg szánták őket, illetve minden szándék nélkül léteztek /gondoljunk a természeti lét egyedeire/, hanem elszakadva az eredeti funkciótól, amit a természeti és a társadalmi létben betöltenek - új funkciót kezdenek betölteni. Nem jellemző a gyűjtést tárgyaló szakirodalomra, hogy különbséget tenne a között, hogy valamit a mindennapi élet szerves részeként használnak és a között, hogy összegyűjtik és más módon, valaminek emlékeként tekintenek rá az egyes korok emberei. A gyűjtés történetében hosszú ideig jellemző volt, hogy mindennapi gondolkodással - melyre igen jellemző az antropomorfizálás, valamint az analógia - közelítettek a természeti és a társadalmi let dokumentumaihoz. De megjelenik a valamiféle megismerés szempontjából, hasznossági szempontból való közelítés is a természeti és a társadalmi lét gyűjteményekben felhalmozott dokumentumai felé. A tudományos megközelítés valószínűleg legelemibb módja volt, amikor az azonos anyagból készült tárgyakat egy helyre csoportosították. A későbbiekben a tárgyi gyűjtemények tudományos szempontú megközelítésében a tipológiai sorok felállítása mellett megjelenik a fejlődéstörténeti szempont is. A gyűjtés, a múzeumok történetének hosszú szakaszára jellemző, hogy az egyes - kezdetben szinte kizárólag múzeumokban művelt - tudományágak /régészet, numizmatika, néprajz/ képviselői- teljesen természetesen - az adott tudományág forrásbázisaként tekintenek a tárgyi emlékekre. Az utóbbi évtizedekben az egyes szaktudományok szempontjai alapján történő megközelítést felváltja egy új, egyetemesebb szempont: milyen szerepet játszottak az egyes dokumentumok /tárgyi, írott, fotó-, hang-, filmdokumentumok/ az emberek életében. Ez az új szempont az emberek élete muzeális dokumentumokkal elbeszélve, bemutatva - csak a múzeumokban művelt tudományágak /régészeti-muzeológia, néprajzi-muzeológia, természettudományos-muzeológia, müvészettörténeti-muzeológia, történeti, társadalomtörténeti-muzeológia/ integrációjával válhat elterjedtté. Zbynék Z. Stránsky felismerte a dokumentáció és közlés egységét a múzeumokkal kapcsolatban. „A közlési igény a múzeumi munkában nemcsak az új ismeretek terjesztése iránti kívánalomból ered, hanem a valóság sajátos megközelítéséből is." A dokumentáció és közlés kategóriapárjából napjainkban a közlés kifejlődésének vagyunk tanúi. Míg a gyűjtés történetét hosszú ideig a dokumentálás - begyűjteni, megmenteni mindent, amit lehet-jellemezte, manapság a közlés szempontjai kerültek előtérbe. A gyűjtésnek - mint a társadalmi léten belüli komplexumnak - ma már történetileg kialakult egyetemes jellege van mind a valóság /szervetlen, szerves természet, társadalmi lét/ legkülönbözőbb területe, mind a gyűjtők körét illetően. A gyűjtés dokumentálja a társadalom természettel folytatott anyagcseréjét és az emberek egymás közti, tisztán társadalmon belüli érintkezését Barkóczi Jolán: Közlekedés az útikönyvekben - útikönyvek a közlekedési vállalatok kiadásában. A szerző tanulmányából megtudhatjuk, hogy 1827-ben Koblenz-ben alapította meg Kari Baedekker a főként útikönyveket forgalmazó könyvesboltját. A nevet, mint fogalmat annyira befogadta a magyar nyelv, hogy a jelenlegi akadémiai helyesírási szabályzat szerint is „bédekker "-nek kell írni. Az első Kari Bédekker által szerkesztett útikönyv 1835-ben jelent meg. A gőzvontatás új korszakot nyitott mind a szárazföldi, ind pedig a vízi közlekedésben. A 19. század má300