A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)
III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Bezzeg Mária: A gyűjtés létmódja néhány elméleti kérdésről 216
a numizmatika, a néprajz, a művészettörténet területén, amelyeknek szinte kizárólagos bázisai lesznek. A leíró, tipológiai módszerek mellett eljutnak az első szintézisig, megjelennek az anyagközlő katalógusok. 75 A gyűjtemények tudományos szempontú megközelítésében az anyag szerinti elrendezés, a tipológiai sorok felállítása mellett megjelenik a fejlődéstörténeti szempont is. A művészetbe rendezőelvet „Plinius és Vasari fejlődésdiagrammja [Kiemelése. M] [vitt], amit a rájuk következő századok szinte változatlanul átvettek." 76 Tulajdonképpen Plinius és Vasari fejlődésdiagrammja fejlődéstörténeti szempontú megközelítésnek felel meg. E szempont szerinti megközelítés megfigyelhető a legkülönbözőbb gyűjteményekben. Kiss László a megyékben erősödő történeti gyűjtemények fejlesztésével kapcsolatban arról ír, hogy egyes esetekben nem kizárt a „tematikai, fejlődéstörténeti teljesség" [Kiemelés: B. M.] a helyi ipar vonatkozásában. 77 Ugyanő „hiányzó fejlődéstörténeti láncszem "-ről [Kiemelés: B. M.] ír a folyamatok feltárására hivatott ipari és mezőgazdasági szakgyűjteményekkel kapcsolatban. 78 A gyűjtés létmódja, a múzeumi létmód történetének hosszú szakaszára jellemző, hogy az egyes kezdetben szinte kizárólag múzeumokban művelt tudományágak (régészet, numizmatika, néprajz) képviselői úgy tekintenek a tárgyi emlékekre teljesen természetesen-, mint az adott tudományág forrásbázisára. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1846. évi ülésükön sürgetik a hazai műemlékek fenntartását, majd az 1847. évi soproni nagygyűlésükön az Archaeológiai Szakbizottság határozatban kéri, hogy „ős - akár a középkorból Magyarországon felfedezett régiségek és műemlékek az archeológia, illetve történelem számára megőriztessék [Kiemelés: B. M.], és semmi szín alatt az országból ki ne vitessenek." 79 Az utóbbi évtizedekben az egyes szaktudományok szempontjai alapján való megközelítést felváltja e gy HJ, egy egyetemesebb szempont: milyen szerepet játszottak az egyes dokumentumok (tárgyi, írott, fotó-, hang-, filmdokumentumok) az emberek életében. so Természetesen e megközelítésben amely sajátosan muzeológiai megközelítés- már benne vannak az egyes szaktudományok eredményei is. Amikor Giovanni Pinna kárhoztatja azt a gyakorlatot, hogy „a tudományos kutatás vagy az ásatások problémáit minden változtatás nélkül átviszik a kiállításra anélkül, hogy bármiféle muzeológiai értelmezésüket adnák", 81 ezt az új szempontot kéri számon. Hangsúlyozza az átalakulás szükségességét a tárgyak múzeumából az eszmék múzeumává. 82 Amikor arról ír, hogy „magát a valóságot jóval nehezebb bemutatni, mint egy elvont sémát", 83 vagy a régészeti kiállítással kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy „nem szabad a történettudományi rekonstrukció folyamatát másolnia, nem követheti az olyan jellegzetes kutatási fázisokat, amilyenek a nekropoliszokban végzett ásatásokéi, hanem az anyag tudományos elemzése, az adott civilizációnak és történetének rekonstrukciója a feladat. ... [valamint] nélkülözhetetlen a kiállítandó anyag muzeológiai szempontú feldolgozása és értékelése" 84 - tulajdonképpen ezt a múzeumi létmódban megjelenő új szempontot kéri számon, az emberek élete a muzeális dokumentumokkal elbeszélve. Ez a szempont csak a múzeumokban művelt tudományágak (régészeti muzeológia, néprajzi muzeológia, természettudományos muzeológia, történeti/ társadalomtörténeti muzeológia 85 ) integrációjával válhat elterjedtté. Zbynék Z. Stránskynak sikerült a múzeumi létmód egyik igen fontos sajátosságát felismernie, mégpedig a dokumentáció és közlés egységének elvét. Mint írja: „A múzeumok története minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy nem csupán azért jöttek létre, hogy ismereteket közvetítsenek, hanem azért is, hogy az embernek a valósághoz való megismerő és értékelő kapcsolatát gyűjtemények formájában is visszatükröztessék. A múzeumi tárgyat nem lehet csupán információrögzítő vagy szemléletes közlési eszközként felfogni. A műtárgy a valóság bizonyítéka és kulturális értékek képviselője. A múzeum és különösen a természetrajzi múzeum 86 a gyűjteményeiből származtatja le kultúraformáló küldetését, amelynek jelentősége szélesebb körre terjed ki, mint az egyszerű információé vagy nevelésé. Közvetlen kapcsolat van eközött és a valóság birtokbavétele között, és ennek révén közvetlen kapcsolatban áll az ember egész humanizálódási folyamatával. Azt mondhatjuk, hogy a múzeumi gyűjtemények a „társadalmi emlékezet" funkcióját töltik be. 223
