A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Bezzeg Mária: A gyűjtés létmódja néhány elméleti kérdésről 216

hogy vajon oda készült-e valami vagy más környezetből hozták oda, lényegesebb, hogy arra használnak-e valamit, amire eredetileg készült, vagy valami egyébként, esetleg emlékként funkcionál. Nem biztos, hogy a drágakőből készült, faragott, vésett edényeket nem használták a Medici- palotában. Nem biztos, hogy a házban és az udvaron, valamint a kertben elhelyezett klasszikus ókori szobrokra mint egy letűnt kor emlékeire tekintettek. Lehetséges, hogy ugyanúgy a ház díszeként szolgáltak, mint a korabeli festők által készített freskók és festmények. Azt, hogy a különböző korokban mit gyűjtöttek az emberek, az határozta meg, hogy az emberiség a világ megismerésének milyen fokán állt, valamint, hogy mit tartottak értékesnek az ismert (nem feltétlenül megismert) dolgok közül gyűjtésre, őrzésre érdemesnek. A legkorábbi angol gyűjtőket képviselő Walter (később Sir Walter) Cope (meghalt 1614-ben) londoni gyűjteményében az akkor ismert világ jó része megtalálható volt: „egy virginiai szentjánosbogár, egy „indián" kenu, egy fogakból készült afrikai amulett, Arábiából származó köpenyek és kabátok, egy egyiptomi múmia, Kínából származó öltözék, porcelán és egyéb darabok és egy jávai viselet. Számos fegyver és felszerelés, egy nyereggyűjtemény, zeneszerszámok, szent relikviák és pogány bálványok" voltak a gyűjteményben.

28 Vizsgáljuk meg, hogyan változott a természeti és társadalmi lét dokumentumainak megközelítése maguknál a gyűjtőknél. Természetesen csak a megközelítésekben bekövetkezett jelentős változások felvázolására vállalkozhat e munka. A gyűjtés történetében hosszú ideig jellemző volt, hogy mindennapi gondolkodással közelítettek e dokumentumokhoz

29 Természetesen más ez a mindennapi gondolkodás például a középkorban, megint más az újkorban és más napjainkban. De az antropomorfizáló, valamint az analógiás gondolkodás mindegyiknek fontos jellemzője. A Leeds-i Ralph Thoresby (1658-1725) gyűjteményében emberi és állati ritkaságok, egyiptomi és római temetkezésekből előkerült tárgyak, vesekövekkel és emberi bőrrel együtt osztályozva voltak láthatók. Az állatok közül a nagyságuk és ritkaságuk miatti rendkívüli állatok voltak túlsúlyban.

30 A gyűjteményekben lévő mamutcsontokra hosszú ideig mint az óriások csontjaira,

31 a strucctojasra és az unicornis szarvra mint mágikus erővel rendelkező dologra tekintettek.

32 A 16. században nagymennyiségű természeti anyag került Európába távoli földrészekről. Az itáliai naturalisták esetében gyakori volt, hogy a távoli földrészekről származó állatoknak valójában csak kicsi és jelentéktelen részei (fogak, szarvak, agyarak, körmök, tollak, bőr vagy csontdarabok) alapján dolgoztak. Nem lévén az egyes részekhez tartózó egész állatról elképzelésük, az állatok viselkedésével kapcsolatos ókori hagyományokhoz fordultak. Felelevenítették Plinius értekezését és azt az általa fenntartott hagyományt, mely szerint az állatokra csodálatos viselkedés és értelem jellemző, amely nagyon hasonlít az emberi viselkedésre, értelemre. Ugyanakkor felelevenítették az állatok szimbólumként való használatát is.

33 Giuseppe Olmi megemlít egy metszetet (1599) Ferranto Imperato 'múzeumáról', amely jelzi, hogy „inkább az élő állatra és annak jelképes jelentőségére utalnak, mint a halott, felboncolt állatra."

34 S ez esetben nyilvánvaló, a felboncolt állatra való utalás a kor színvonalán álló tudományos megközelítést jelentette volna, míg az élő állatra, annak szimbolikus jelentőségére való utalás a gyűjteményi anyagnak a mindennapi gondolkodással való megközelítését jelenti. Ferdinando Cospi bolognai 'múzeumában' (17. század) az állatok és növények leírására ókori és korabeli költők által használt terminusokat használtak. Szimbólumokkal és medálokkal utaltak rájuk. Továbbra is ragaszkodtak az állatok viselkedésére és csodálatos tulajdonságaira vonatkozó hiedelmekhez, amelyeket a korabeli kutatás már megcáfolt. Igyekeztek a lehető legnagyobb rejtélyt, csodálkozást fenntartani.

35 A 17. századi itáliai gyűjtemények jellegére vonatkozó adatokat Emanuele Tesauro Cannochiale aristotelico (Arisztotelészi messzelátó) című művében lehet találni. Ezt a munkát egész Itáliában elfogadták. A turini szerző véleménye, bírálata valószínűleg tükrözi a korabeli gyűjtők véleményét. Az új tudomány irányában inkább konzervatív attitűd jellemezte, sajnálta például, hogy a távcsövet feltalálták, ez megszüntette a titokzatosság, rejtélyesség érzését.

36 Az egyik fejezetben, amelyet a természet elmésségének szentelt, azt 219