A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: Új múzeumi létesítmény Keszthelyen (hintókiállítás, Helikon Kastélymúzeum) 207

Kócziánné, Dr. Szentpéteri Erzsébet Új múzeumi létesítmény Keszthelyen (hintókiállítás, Helikon Kastélymúzeum) Bevezető Ha valaki több évtizeden keresztül gondoz egy gyűjteményt és foglalkozik a kapcsolatos iparág hazai és nemzetközi történetével, akkor az nem hagyhatja ki annak lehetőségét, hogy bemutassa azt az új létesítményt, amelyet az alapító Magyarországon a szakterület legfontosabb intézményévé kíván fejleszteni. A keszthelyi Helikon Kastély Múzeumban nyitott fogatolt jármű kiállítás e jövőbeli minőségi átalakulásához kíván a jelen tanulmány szakmai és módszertani segítséget nyújtani, ezért olyan rövid, de átfogó elemzésre törekszik, amely a gyűjtemény összetételtől a felújítási munka színvonalának véleményezéséig terjed. A járműkiállítás új létesítmény, azonban megnyitása ráirányítja a figyelmet a kastély, a Festetich birtok kapcsolatos történeti dokumentumaira is, amelyeknek közlésére szintén ez az első alkalom. 1. A járműkiállítás A múlt század utolsó évtizede (1990 - 2000) nemcsak a hazai gyáripar emlékeinek megőrzésében és gyűjtésében hozott drámai változásokat, de átrendezte a különböző, korábban állami tulajdonú üzemtörténeti gyűjtemények, kiállítások, múzeumok alapvető viszonyait is. Jobbik esetben a privatizációs folyamat végén az új tulajdonos „mindenestől" átvette az előd múltját őrző muzeális gyűjteményeket, de a történet sok esetben a teljes anyag nyomtalan eltűnésével végződött, s csak remélni lehet, hogy az értékesebb darabok még valamikor előbukkannak a magánszférából. Ennek a folyamatnak a negatív hatásai a közlekedéstörténeti gyűjteményeket is érintették, elegendő csak pl. a csepeli üzemtörténeti gyűjtemény motorkerékpárjainak a sorsára hivatkoznunk. A közúti muzeális gyűjtemények sorába tartoznak a kocsi múzeumok, szekér, hintó és egyéb fogatolt járművek együttesei is, amelyek számukat tekintve ugyan soha nem képeztek jelentősebb muzeális intézményi csoportot, de állományuk mára pótolhatatlan értékű. Az 1971-ben nyitott parádi Kocsi Múzeum és a nagycenki Széchenyi kastélyban berendezett hintó kiállítás érdemel elsősorban említést, mint a Közlekedési Múzeum gyűjteményei alapján fenntartott két állandó létesítmény. Paraszti járművekből szép anyaga van a mátészalkai önkormányzati fenntartású múzeumnak, és az Opusztaszeri Nemzeti Parkban található skanzen ritka és jó színvonalú darabjai pedig a térség jellemző járműveit mutatják be. A Néprajzi Múzeum, a Mezőgazdasági Múzeum és a megyei múzeumok fogatolt járműanyagainak egyes darabjai csak ritkán kerülnek ki a raktárakból a nyilvánosság elé, de legalább a megőrzésüket biztosítottnak tekinthetjük. A korábbi állami gazdaságok gyűjteményeinek sorsa többnyire megpecsételődött, ráadásul a járműveik nem is voltak védettek, így pl. a bábolnai un. „kocsimúzeum" felszámolás alatt van, Szilvásváradot már bezárták, s Mezőhegyes néhányjárművéről nincs érdemi információnk. Nem volt jobb a múzeumok segítségével berendezett kiállítások helyzete sem, ezek is sorra bezártak ( mint pl. a sümegi vár Mezőgazdasági Múzeumból származó lószerszám bemutatóterme). Sajnos még az egyes védett darabok nyomon követése, illetve a szakszerűtlen használat, felújítás elleni védelem biztosítása sem megoldott. A debreceni landauer hatosfogatú szerszámait a megyei múzeum gyűjteményében őrzik, de a jármű maga szinte nyomonkövethetetlen. A fogatolt járművek gyűjtése - mint már többször leírtuk - nagyon későn kezdődött el, s a mú207