A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 31 - Krámli Mihály: H.M.S. Victory egy I. osztályú sorhajó és modellje a Közlekedési Múzeumban 90

volt, amely majdnem a hajó közepén állt. A második legmagasabb az előárboc (foremast) volt, melyet a hajóorr közelében, a beakhead bulkhead mögött mindössze három méterrel helyeztek el. A legalacsonyabb a tatárboc (mizzen mást), a főárboc és tat között félúton állt. E három árboc mellett volt még egy negyedeik "árboca" is a hajóknak, az orrsudár (bowsprit), melyet magyarul helytelenül időnként orrárbocnak is neveznek. Ez a hajó orrából 30 fokos szögben nyúlt előre, és fontos szerepe volt az előárboc merevítésében, illetve az ide felhúzható háromszögletű orrvitorlák a hajó kormányzását segítették. A VICTORY valamennyi árboca három részből állt (az orrsudár

9 is). Az árboc részei a következők voltak: árboctörzs (lower mást), árbocderék (topmast) és árbocsudár (topgallant). Az árboctörzsek a belső gerincen lévő árbocfészekbe illeszkedtek. A VICTORY főárboc-törzse 27 méterrel magasodott a félfedélzet fölé, legnagyobb átmérője pedig 1 méter volt. Az árboc részei fölfelé haladva egyre vékonyabbak és rövidebbek lettek. Az árboc három része teleszkópszerüen illeszkedett össze, csigák segítségével két felső részt le is lehetett engedni. Az árboctörzs felső, és az árbocderék alsó néhány métere szögletes volt, a két részt ezen a szakaszon erősítették egymáshoz. Felül az úgynevezett járomfa (cap), alul pedig a tereb (top) kapcsolta egymáshoz a két részt. A felső árbocrész mindig a hajóorr irányából csatlakozott az alsó részhez. A derék és a sudár ugyanilyen módon kapcsolódott egymáshoz, csak az átlapoló szakasz volt rövidebb. Az árboctörzsön elhelyezett tereb több négyzetméteres sík felületet képzett, az őrszemek innen figyelték a horizontot, csata esetén pedig mesterlövészeket helyeztek el itt. Az árboctörzs kétféleképp készült: vagy egyetlen fából alakították ki, vagy pedig több részből ácsolták össze. Akár így, akár úgy készítették, kötélbandázsokkal erősítették meg. Ezek helyett 1800-tól kezdve vasgyűrűket alkalmaztak, így a VICTORY árbocai is ilyenek lettek az átépítés után. Az árbocokon elhelyezett keresztrudakra (yard) erősítették az úgynevezett keresztvitorlákat, 9 Az orrsudár részei a következők voltak (belülről kifelé): bowsprit, inner jib boom, outer jib boom. amelyek a hajó elsődleges vitorlái voltak. A VICTOR Y-nak 11 keresztrúdja volt, kettő az orrsudáron, három-három pedig az árbocokon. Minden árbocrészhez egy keresztrúd tartozott. Akárcsak az árbocrészek, felfelé haladva a keresztrudak is egyre rövidebbek és vékonyabbak lettek. A keresztrudak közül csak nyolcon volt vitorla: az orrsudár keresztrúdjain és a tatárboc törzsrúdján nem, ezekre csak a kötélzet vezetése miatt volt szükség. A nagyobb keresztrudakat is több részből ácsolták össze, akár az árboctörzseket, erre méretük miatt volt szükség. A VICTORY főtörzs-rúdja például 32 méter hosszú volt és több tonnát nyomott. A VICTORY-nak a keresztrudakon kívül még két vitorlarúdja volt: a tatárboc törzsén elhelyezett, a többi vitorlára merőlegesen hátranyúló gaffvitorla rúdjai, alul a bum (boom), felül a gaff (horn). Az árbocok és a keresztrudak méretezése és építése szabványok szerint folyt. A hajóosztályok számára elő voltak írva a méretek, így a műhelyeknek nem kellett minden egyes hajó számára különböző méretű árbocokat és keresztrudakat gyártani. Ezek az előírások természetesen időnként változtak. Az előírások megalkotásánál általában a főárbocot vették alapul, annak a méreteit tekintették egy egységnek. Az elő- és tatárboc adatait a megadott arányszám alapján a főárboc megfelelő adataiból kellett kiszámolni. A szükséges kötelek és csigák méretezésénél is hasonló módon jártak el. A VICTORY-nak összesen 21 féle vitorlája volt, az összesét egyszerre azonban soha nem húzták fel. Ennek az az oka, hogy más-más vitorlázatra volt szükség hátszélben, illetve oldalszélben. A hajó nyolc keresztvitorlával (square sail) rendelkezett (elő- és főtörzsvitorla, elő-, fő- és tatderékvitorla, elő-, fő- és tatsudárvitorla), az elő- és a főárboc két-két alsó keresztrúdjára e mellett összesen nyolc toldalékvitorlát, úgynevezett szárnyvitorlát lehetett felhúzni enyhe szélben. A többi úgynevezett hosszvitorla (főre and aft sail) volt: három darab háromszögletű orrvitorla, öt darab trapéz alakú tarcsvitorla, melyeket az árbocok között feszítettek ki, és a tatárbocon a gaffvitorla. A vitorlák feladatuknak megfelelően különböző erősségű vászonból készültek, és 60 cm széles csíkokból varrták össze őket. A legkönnyebb, 1 számú vászonból a szárnyvitorlák, a legnehezebb 98