A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 31 - Krámli Mihály: H.M.S. Victory egy I. osztályú sorhajó és modellje a Közlekedési Múzeumban 90

és legerősebb, 7 számúból pedig a viharban használt orrvitorla és kis felületű vihar-derékvitorlák készültek. Egy hajó több garnitúra vitorlát vitt magával, ezeket az orlopfedélzeten lévő raktárban tárolták. Hosszabb kikötői tartózkodás esetén az összes vitorlát leszerelték és a vitorlaraktárban helyezték el. A modell is ebben az állapotban (ún. harbour rigging) mutatja be a hajót. Egy I. osztályú sorhajó kötélzete több mint 40 kilométer hosszú volt. A kötélzet funkciója szerint kél nagy csoportra osztható: állókötélzet (standing rigging) és futókötélzet (running rigging). A kötelek kenderből készültek, az állókötélzet köteleit kátránnyal impregnálták. Az állókötélzet feladata az árbocok merevítése volt: előrefelé a stay (tarcs) nevű, hátra illetve oldalra a shroud (ezekre vízszintes irányban hágószálakat csomóztak, az így kapott kötéllétrákon lehetett az árbocokra felmászni) és a backstay nevű kötelek merevítették. Ez utóbbiak a hajó két oldalán az árbocok mögött elhelyezett terpesztőpárkányokon (channel) rögzültek, feszítésükről a deadeye nevű kerek csigák gondoskodtak. Az állókötelek legvastagabbika a főárboc törzsének kettős tarcskötele (lower mainslay) volt, a VICTORY-n ennek átmérője 18 cm-re rúgott. A két kötelet vékony kötéllel egymáshoz kötötték, megakadályozandó, hogy csata esetén az egyik ellövésekor az a fedélzetre zuhanjon. Az állókötélzet fő elrendezése a 16. századtól kezdve gyakorlatilag változatlan volt. A futókötélzet feladata a vitorlarudak mozgatása, beállítása, a vitorlák kifeszítése és bevonása volt. Az állókötélzettel ellentétben a futókötélzet, bár alapvető feladata ugyanaz maradt, elrendezésében állandóan, a megfelelő „divatok" szerint változott. Egy hajó futókötélzetének pontos rekonstruálása szinte lehetetlen feladat, mert bár léteztek hivatalos előírások, gyakran a kapitányok saját ízlésük szerinti megoldásokat alkalmaztak. A futókötélzet kötelei a legtöbb esetben csigákon (block) és csigasorokon keresztül futottak. Egy akkora hajón, mint a VICTORY körülbelül 1600 csiga volt, az ágyúk kötélzetét is beszámítva. Két fő típusuk volt, szimpla és dupla, de mellettük léteztek különleges alakú speciális csigák. Méretük 10 cm és 90 cm közt változott, de az úgynevezett százlábú csigák (rack block) hossza megközelítette a két métert is. A hajótest és a vitorlázat bemutatása után még néhány szót kell ejteni az úgynevezett felszerelésekről (flttings). Ezek közé a kormánymű, a navigációs eszközök, a pumpák, a horgonyok, a csörlők, a csónakok, a konyhai és a toalett berendezések tartoztak. A hajót a kormánylapát (rudder) kitérítésével kormányozták, amelyet a fartőkére erősítettek. A kormánylapátot a kormányrúd (tiller) segítségével mozgatták. A kormányrúd az alsó ütegfedélzeten nyúlt előre, közvetlenül a középső ütegfedélzet tartógerendái alatt. A kormányrúd eleje egy íves gerendára (sweep) támaszkodott. A elejére rögzített kötél csigákon keresztül a félfedélzeten álló kormánykerékhez vezetett, majd annak dobjára hétszer rátekerve ugyanolyan módon a másik oldalon a kormányrúdhoz vezetett vissza. A kettős kormánykerék előtt állt a tájolószekrény (binnacle), mely három, üvegablakokkal ellátott rekeszből állt. A két szélsőbe egy-egy tájolót helyeztek, középre pedig az azokat megvilágító gyertyát. 1805-ben a VICTORY kora legkorszerűbb navigációs eszközeivel hajózott, fedélzetén a precíziós szextánsok mellett már kronométer is volt. A fahajók, bármilyen jól is voltak megépítve, mindig eresztették a vizet. A fenéken összegyűlő fenékvíz kiemelésére szolgáltak a szivattyúk. A VICTORY-nak négy fő szivattyúja volt, az alsó ütegfedélzeten, a főárboc körül. Ezek úgynevezett láncszivattyúk (chain pump) voltak A végtelenített lánc fa csövekben futott, a láncszemek között pedig a csőbe illeszkedő fémkorongok voltak, amelyek a vizet szállították. A felső lánckereket kurbliszerű fogantyúkkal hajtották, ami meglehetősen derékszaggató munka volt. A kiemelt vizet csövekben a hajóoldalhoz vezették, és az a vízleeresztő nyílásokon távozott. E szivattyúk együttes teljesítménye elérte a percenként két köbmétert. A VICTORY-nak hét horgonya volt, ebből a négy legnagyobb egyforma, 4 tonnás. E négy mindegyikének külön neve volt: best bower, small bower, sheet anchor és spare. A különböző elnevezések a régebbi idők emlékeként maradtak fenn, amikor e horgonyok mindegyike más méretű volt. Ezeken kívül a hajónak volt még egy egy tonnás (stream anchor), egy fél tonnás és egy negyed tonnás (kedge) horgonya. A négy nagy horgony közül menet közben a két bower a hajó 99