A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 31 - Krámli Mihály: H.M.S. Victory egy I. osztályú sorhajó és modellje a Közlekedési Múzeumban 90

tovább. 1800 elején a hajót szárazdokkba vitték, hogy kisebb javításokat végezzenek rajta, de a hajótest rossz állapota miatt ebből három évig tartó teljes átépítés lett. Ennek költsége 70.933 font volt, jó 10 %-al több, mint a hajó eredeti ára. A hajó orrát és tatját teljesen átalakították: régi díszeit eltávolították, eredetileg nyitott, erkélyes tatgalériáját zárttá alakították, és új orrdíszt kapott. A V1CTORY ma is ebben az állapotában látható, és a modell is az átalakított hajóról készült. 1803 áprilisában a frissen elkészült VICTORY Spitheadbc hajózott, ahol a fedélzetére lépett a földközi-tengeri flotta frissen kinevezett parancsnoka: Lord Nelson altengernagy. Nelson 27 hónapot töltött egyhuzamban a tengeren, először Toulon előtt, majd a blokádon keresztül megszökött francia flottát üldözve. 1805 augusztusában Nelson visszatért Angliába, szeptemberben pedig újra csatlakozott a flottához. 1805. október 21-én a Trafalgar foknál a Nelson vezette angol flotta legyőzte az egyesült franciaspanyol flottát, beírva nevét és a VICTORY-ét a világtörténelembe. A csatában Nelson is elesett, egy francia puskagolyó találta el. A VICTORY maga is súlyos sérüléseket szenvedett, Gibraltárig vontatni kellett. Gibraltárban a hajó átesett egy gyors javításon, és elindult Anglia felé, fedélzetén Nelsonnal, akinek a testét egy hordó brandyben konzerválták. 1806 januárjában a hajót leszerelték, és kijavították a sérüléseit. Miután újabb és újabb hibák bukkantak elő, a hajót csak 1808-ban állították újra szolgálatba, Sir John Saiimarez altengernagy zászlóshajójaként, a Balti-tengeren. 1811-ben csapatszállító hajóként működött Sir Joseph Yorké ellentengernagy zászlaja alatt, erősítést szállítva Wellington seregeinek Spanyolországba. 1811-1812-ben újra az immár tengernaggyá előléptettet Saumarez zászlóshajója lett. 1812. november 30-án leszerelésével véget ért a VICTORY aktív pályafutása. A hajót a leszerelése után még egyszer átalakították, de aktív szolgálatba többé nem állították. 1824-ben Portsmouthban a kikötőparancsnok zászlóshajója lett, és ezt a funkcióját hosszabbrövidebb megszakításokkal 1921-ig megtartotta. A hajó ekkor már az elsüllyedés határán volt, amikor Lord Milford Haven a Society for Nautical Researches elnöke kezdeményezte a hajó dokkba helyezését, és az 1805-ös állapot szerint való restaurálását. Ezt a munkát, részben közadakozásból, 1922 és 1928 között végezték el. A hajó ma is Portsmouthban áll, múzeumhajóként. Árbocaira minden év október 21-én, a trafalgari csata évfordulóján felvonják Nelson híres szignálját: England expecls thai every man will do his duty (Anglia elvárja, hogy mindenki megtegye a kötelességét). A modellen is ez a szignál látható. Az első sorhajók a 17. század első felében jelentek meg. Kifejlesztésükben az angol haditengerészetnek lényeges szerepe volt. Az angolok alakították ki 1653-ra azt a taktikát is, amelyről a sorhajók a nevüket kapták: a csatasort (line of battle). Az új taktika alapján a flották két, egymással párhuzamos vonalban vonultak fel egy-más mellett, és a köztük lezajló tűzpárbaj döntötte cl a csatát. A sorhajó (ship of the line) elnevezés is a csatasorból ered: azokat a hajókat nevezték sorhajónak, melyek elég nagyok és tüzerősek voltak ahhoz, hogy megállják a helyüket a csatasorban (to hold line of battle). A sorhajóknak legalább két egymás felett elhelyezkedő ágyúsoruk volt. A 17. században legalább 50, a 18. század második felében pedig már legalább 64-74 ágyú kellett ahhoz, hogy egy hajó sorhajónak minősüljön. Amíg az angolok a 17. században a sorhajók terén a fejlesztés élén voltak, a 18. század első felében elvesztették ezt az előnyüket. Az angol flotta gyakorlatilag 1690 (Beveziers) óta nem szenvedett jelentős vereséget, ezért a következő évtizedekben elkényelmesedett. Hajói számát tekintve a Royal Navy a 18. század első évtizedeiben továbbra is a legerősebb volt, de ezek a hajók gyengék, kicsik és rosszul tervezettek voltak. Az angol hajótervezés és építés teljesen megmerevedett, ultrakonzervatívvá vált. Ez az 1720-as évek végéig nem jelentett különösebb problémát, mivel a hagyományos ellenfelek, a franciák és a spanyolok a vesztes háborúk következtében még padlón voltak. Az 1720-30-as évek fordulóján azonban ezek az országok ismét flottafejlesztésbe kezdtek. Miután rájöttek, hogy Angliái a hajók számában nem tudják megelőzni, a hajók minőségére és tüzerejére igyekeztek koncentrálni, és elkezdtek jóval nagyobb, erősebb, és jobb vitorlázási tulajdonságokkal rendelkező hajókat építeni. Angliában ugyanebben az időben merevedett meg és vált ultrakonzervatívvá a hajótervezés és 92