A Közlekedési Múzeum Évkönyve 9. 1988-1992 (1994)
I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 33 - Dr. Molnár Erzsébet: A Közlekedési Múzeum története 1945-ig 35
próbálkoztak. A múzeum felháborodottan tiltakozott és elutasította azokat a vádakat, amelyekkel a Kamara előállt. Nem igaz az, hogy a kiállításokat alig látogatják és hogy a Műegyetem szívesen látná a tárgyakat. Éppen ellenkezőleg, a már ottlévőktől is szabadulni akar, „a Műegyetem örömét el lehet gondolni" fogalmaz ironikusan Geduly Gyula. Felháborító könnyelműségnek nevezi a javaslatot, hogy 10 napért egy európai hírű gyűjteményt akarnak feláldozni, ahelyett, hogy támogatnák azt. A levél végén pedig már kicsit haraggal írja, hogy az Iparkamara nem „ restellt" harmadszor is a miniszter urat megkeresni ezzel a kéréssel. Sajnos később sem restellte, mert 1933-ban újra megkeresték a minisztériumot, de szerencsére ismét eredménytelenül. 79 A KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYE A különböző gyűjteménycsoportok kialakulásáról, fejlődéséről részletes tanulmányok jelentek meg a korábbi évkönyvekben, ezért itt csak néhány általános és érdekes momentumot emelek ki. 1909-ben, amikor a szervezeti szabályzatot kiadták, a következő gyűjtemények voltak a múzeumban: vasútügy, hajózás, vízi utak és kikötők, posta, távíró és távbeszélő, közutak. Később hozták létre az aviatikai és a városi közlekedési csoportot. A tárgyi gyűjteményeket jelentős számú kép, dokumentum, térkép és a könyvtár egészítette ki (2. táblázat). A gyűjteményfejlesztés az éves költségvetés beruházási keretéből történt, gondos mérlegelés után. Minden bizottsági ülésen éles vita folyt egy-egy tárgy megvásárlásáról, főként az aviatikai tárgyak megvétele miatt. Ezek kerültek ugyanis a legtöbbe és sokszor külföldi vállalatokat kellett megbízni egy-egy modell vagy másolat elkészítésével. Természetesen sok ajándék is került a múzeumba, elsősorban vállalatoktól. 1906-ban több gyár, intézmény megküldte a lejárt, forgalomból már kivont jegyeket, rajzokat stb. 1910-ben a kereskedelemügyi miniszter kérte az irányítása alá tartozó vállalatokat, hogy 79 KM A. 34/929 támogassák a múzeumot. 191 l-ben pedig valamennyi közforgalmú vasúti igazgatósághoz fordult, hogy tárgyakat, fotókat, grafikonokat, mintákat, kiselejtezett példányokat adjanak át a múzeumnak. 80 Anyagi támogatást is juttattak olykor a vállalatok. Például több esetben a BSZKRT, amely 1937-ben egy FAV kocsit adott át a múzeumnak a tulajdonjog fenntartásával. 1943-ban visszakérte azzal az indokkal, hogy az autóbusz-forgalmat leállították, és így a földalatti forgalma jelentősen megnövekedett. 81 A legnagyobb gyűjtemény a vasúté volt és ezen belül is a legértékesebb az M=l:5 léptékű modellek csoportja, amelyek már az 1910-es években is darabonként 500-1800 koronát értek. Itt találhatók a legrégibb tárgyak is. 82 Tekintélyes értéket képviselt a hajózási gyűjtemény, de nagyon sok olyan modellt állítottak ki, melynek a tulajdonjoga egy-egy hajózási cégé volt. Figyelemre méltó a múzeum vezetésének érvelése, ahogyan a hajózási vállalatokat igyekezett rávenni arra, hogy minél több tárgyat adjanak át. Reklámlehetőséget ajánlottak fel azzal az indokkal, hogy évente 40-50 000 ember köztük sok külföldi - látogatja a kiállításokat. 83 A közúti gyűjtemény legnagyobb részét a hídmodellek tették ki. A sok nevezetes híd közül a legtöbb problémát a Lánchíd okozta, ez készült el a legnehezebben, a legtöbb vita után. 1909ben határozták el építését, de csak 1917-ben készült el. 84 Az elhúzódásnak elsősorban pénzügyi okai voltak, de sokat vitatkoztak a megfelelő léptéken, sőt akadt, aki megkérdőjelezte a fontosságát is. Az oktatás és közművelődés elsőbbsége e konkrét kérdésben is felmerült. Ma már a gyűjtemény jelentős részét képezik a közúti járművek. 1911-ben javasolták először, hogy az automobilt is gyűjteni kell, de jelen80 KM A. 40/906,65/911 81 KM A. 26/943. A BSZKRT több ízben nyújtott támogatást a múzeumnak 500-2500 pengő értékben, de más intézmények is, például a Magyar Nemzeti Múzeum, a Takarékpénztár. KM A. 41/930, 22/937, 49/938, 61/938 82 KMA. 110/911 83 KM A. 68/908 84 1917-ig minden évben tárgyalásra került a Lánchídminta. Zielinszky például inkább a biztosítóberendezésekre akarta fordítani a pénzt, mert oktatási szempontból fontosabbnak tartotta. 55
