A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: Kölber-kocsik a Múzeum gyűjteményében 67

ha a begyűjtött járművek többnyire igen rossz állapotban voltak. (Mint pl. a Mátészalkáról szerzett zárt hintó, amely „magán viselte a sok szakszerűtlen javítás és átalakítás jeleit", és a gyűjtők figyelmét csak „szép, szabályos, könnyű építésű forgó alváza''' keltette fel.) Egyedül az országházi díszhintó felújítására nem került még sor. Döntésünknek két oka van. Az egyik: a díszhintó állapota kielégítő, mivel tárolási körülményei megóvták a komolyabb romlástól, állagán csak a mérsékelt használat és az eltelt közel kilenc évtized hagyott nyomot. A súlyosabb indok, ami miatt a szokásos letisztításon kívül mind a mai napig nem nyúltunk a díszhintóhoz, a következő. Az országházi díszhintó egész géperő nélküli gyűjteményünk legértékesebb darabja, egyben nemzeti relikvia.

9 A felújítása, illetve restaurálása többet kíván a szokásos munkafázisoknál, a kocsigyártás (elsősorban kovács—bognár) mestereinek és a restaurátoroknak együttes munkája szükséges ahhoz, hogy a hintó felújítása minden részletében szakszerű és ezáltal eredményes legyen; ennek a feltételei eddig még nem alakultak ki. A Kölber-gyártmányokat először a parádi Kocsimúzeum nyitó kiállításán mutattuk be,

10 majd a nagycenki Széchenyi kastély oldalszárnyában létesített méntelep hintó-bemutató termébe vittünk át két darabot. Ezzel egyidőben a Közlekedési Múzeum főépületének hosszcsarnokában is kiállítottuk az időközben felújított további hintókat. Az állandó kiállítások legutóbbi átrendezése során a hintók egy része raktárba került. Jelenleg Párádon négy Kölber-gyártmány látható, s az 1987-ben nyitott új közúti és városi közlekedési kiállításon szintén szerepel egy-egy ilyen hintó. A többi továbbra is raktárban várja, hogy ismét a közönség elé kerüljön. A fentiekből egyértelműen megállapítható, hogy nemcsak a géperő nélküli gyűjteményen belül részesültek — egyébként jogosan — kiemelt figyelemben és gondozásban a Kölber-kocsigyár járművei, hanem fontos helyük és szerepük volt a Múzeum különböző kiállításain, műtárgyvédelmi programjában is. A Kölber-kocsigyár határainkon is túljutó hírnevet ért el, s bár a gyártás már több, mint fél évszázada lezárult, abban a szerencsés helyzetben vagyunk — szemben ipartörténetünk sok más területével —, hogy a termékek egy csoportját közvetlenül tanulmányozhatjuk. Szerencsénk felett érzett örömünket csak az csökkenti, ha arra gondolunk, hogy fénykorában ez a gyár évi 3—500 darabot is termelt — a katalógusokban közöltek alapján számolva — igen nagy mennyiségű típus variációval. Igazi panaszra azonban még e tekintetben sem lehet okunk, mert a fennmaradt és a Múzeumban őrzött járművek között nincs két azonos darab. Az országházi díszhintó önmagában is felbecsülhetetlen általános történeti érdekű ipartörténeti emlék, egyébként ezért választottuk műtárgyleírásaink között elsőnek. Az országházin kívül még egy Kölber-díszhintó maradt meg, szintén jelentős darab, és gyártási körülményeit ugyancsak sikerült felkutatnunk. A hintók között zárt és nyitott változatok egyaránt találhatók, s egy ún. „gavallér-kocsi" képviseli a legjellegzetesebb hazai kocsitípusok, a magyar hajtókocsik hosszú sorát. A Múzeum fogatolt jármű gyűjteményének legértékesebb darabja az országházi díszhintó, s mint korábban már utaltunk rá, részletes leírása elkészült, azonban a történetére vonatkozó minden újonnan feltárt adat közlést kíván. 1977-ben még csak 9 A bécsi Kunsthistorisches Museum Wagenburg gyűjteményében őrzik a Habsburgok által használt koronázási díszhintókat. Köztük azokat is, amelyeket a magyar koronázások alkalmával fogtak be. Az országházi díszhintó a millenniumi ünnepségek óta a magyar állami méltóságok szolgálatában állt. Lásd a 6. lábj. 10 Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet—Kopcsándi Ferenc: Kocsimúzeum Párádon. Közlekedéstudományi Szemle, 1971. évi 12. sz. 550—552. 70