A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Rév Pál: A budaörsi közforgalmú repülőtér létesítésének története 503

a bizottság tagjainak egy része. A következő évben a bizottságban újabb vihart váltott ki a polgármester módosító javaslata. Előterjesztésében a már elkészült bekötő út építéséhez újabb 300 000 pengő megajánlását kérte. Előadta, hogy az új repülőtér 1937. évi megnyitását nemzetközi repülőnappal kívánják emlékezetessé tenni. Ez olyan tömegeket vonz majd a repülőtérre, hogy a közúti forgalom csak úgy bonyolítható le, ha a bekötő utat 8 méterre kiszélesítik. A bizottsági és a közgyűlési többség természetesen megszavazta az előterjesztést. 3. Élénk vita alakult ki arról is, hogy a kijelölendő terület közforgalmú nemzetközi repülőtérnek alkalmas-e. Felvetődött a talajvíz, a kijelölendő területen található keserűvíz-források, a repülőtér közelében levő hegyvonulat veszélye. Ezek veszélytelenségéről az elhangzott hivatalos nyilatkozatok sem győzték meg a hozzászólókat. Egyes bizottsági tagok észrevételeinek nem volt hatása. Az előterjesztés gyors intézkedéseket követelt. Sürgős volt a terület megszerzése, birtokba vétele, mert haladéktalanul meg kellett kezdeni a repülőtér építésével kapcsolatos munkákat, a talajegyengetést, a mélyépítési feladatokat. Ezért volt sürgős a főváros vezetőinek a javaslat bizottsági, majd közgyűlési jóváhagyása, ugyanazon a napon. A közlekedési, valamint a pénzügyi bizottság előzőekben ismertetett vitái után a terület repülőtér céljára való megszerzésének az ügye — az ott kikényszerített módosításokkal — biztosított volt. A fővárosi törvényhatósági bizottság 1935. június 5-i közgyűlésére már csak az a feladat hárult, hogy rövid vita után az abban foglaltakat jóváhagyja. A repülőtér megvalósul A repülőtér létesítésére hozott hatósági határozatokat követte a végrehajtás feladatainak megkezdése. A kereskedelem és közlekedésügyi miniszter az ide vonatkozó törvényre hivatkozva

12 elrendelte a kisajátítási eljárás megindítását a XI. kerületi Kőérberek-dülőben fekvő ingatlanokból 122 884 négyszögöl területre. A miniszteri döntés után a fővárosi törvényhatóság közigazgatási bizottsága barátságos egyezség kialakítása céljából 1935. október 3-ra megbeszélésre hívta meg a kisajátítandó telkek tulajdonosait.

13 A rendelkezésre álló dokumentációból nem állapítható meg, hogy az említett megbeszélések milyen eredményre vezettek. Az a tény, hogy több mint egy évre rá, 1936. december 15-re azonos napirenddel ismét megbeszélésre kellett összehívni az érdekelteket, bizonyítja, hogy az előző évi értekezlet csak bizonyos fokig volt eredményes. E következtetést a két — a telektulajdonosokat összehívó — hirdetmény alapján is le lehet vonni. Az utóbbiban a kisajátítandó terület már csak 32 224 négyszögölről szól. Ez a körülmény feltehetőleg azt jelentette, hogy az első hirdetmény óta a többi telektulajdonossal a kisajátítás összegében sikerült békés úton egyezséget kötni. Sok telektulajdonos azonban kárigényét bírósági úton igyekezett érvényesíteni. A Pestvidéki Törvényszék 1937. május 14-i határozatában a telkek értékét négyszögölenként 3—5 pengő között állapította meg. Az összeg megállapítása ellen egyrészt a főváros, másrészt a kisajátítottak 77 tétel esetében fellebbezéssel éltek. A legfelsőbb bíróság, a Kúria 1939. november 24-én véglegesen lezárta a kisajátítási pereket. A peresített ügyekben a kisajátítás végösszegét 367 083 pengőben állapította meg.

14 A Kúria határozata egyben kötelezte a fő12 Az 1881. évi XLV. te. szabályozta a közérdekből történő telekkisajátításokkal kapcsolatos eljárást. 13 Fővárosi Közlöny, 1935. évi 38. sz. 1478. p. 14

BFLIV. 1407 b. III. 3161. 512