A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Eperjesi László: A budapesti fuvarozó- és szállítómunkások gazdasági harcai 1906—1908-ban 337

oktatására. „Mentül több értekezletet tartunk, annál könnyebb a bizalmiférfiak sorsa!" — állítja a szervező bizottság. Gyakori hiba, hogy a bizalmiférfi összehívja ugyan értekezletre a munkásokat, de a szervező bizottságnak nem jelenti be az értekezlet időpontját, a munkásoknak pedig csak aznap szól és nem egy-két nappal korábban. A szervezőbizottság kötelezővé teszi, hogy a bizalmiférfiak minden értekezletet előre jelentsenek be Tarczai Lajosnak, vagy a bizalmiférfi-testület ülésén a szervező bizottság kiküldöttjének. 1907 végén a szakegylet az értekezletek bejelentése céljából egy erre szolgáló nyomtatványt rendszeresít.

52 A szakegylet a kötelezettségek felróvása mellett igyekszik a bizalmiférfiak munkáját megkönnyíteni. 1907. augusztus 15-én „a fuvaripari és teherszállítómunkások" 2000 fős nyilvános gyűlése határozatot hozott: „A szervezett fuvaripari és teherszállítómunkások minden bizalmiférfit felmentenek a StallbackságtóV (istállóőrség).

53 Igen fontos kérdés a szakszervezet számára — különösen a gazdasági harcok szempontjából jelentős — hogy sikerül-e a szakegylet tagságát egyidejűleg a szabadszervezetbe is tömöríteni. Egyáltalán, mennyire tekinthető azonosnak a szakégyleti tagság a szabadszervezeti tagsággal, hiszen ez utóbbiba nem kötelező a belépés. Amikor a szervező bizottság elhatározta az ellentállási pénztár felállítását, sokan nem látták be a szükségességét. A szállítómunkások teljes egészükben belépnek a szabadszervezetbe, de a fuvarozómunkásokat csak a számtalan kisebb-nagyobb sztrájk — csak 1907-ben 32 —, döbbenti rá a szabadszervezkedés fontosságára. Sok kocsist azonban nem lehet meggyőzni. A szervező bizottság erőteljes agitációval igyekszik elfogadtatni a szabadszervezkedést a fuvarozómunkásokkal. Jellemző a következő érvelés: „S legfontosabb harci fegyverünk az ellentállási pénztár. A munkaadók kutyaszövetsége rengeteg pénzzel, a kormánynál való folytonos besúgásokkal, a rendőrséggel való puszipajtáskodással, folytonos sunyi áskálódással mind nehezebbé teszi harcainkat. Minden munkaadó minden kocsisa után fizeti az ellentállási pénztárt, némely munkaadó 5—8—10 koronát is fizet hetenként a kutyaszövetség pénztárába, hát hallatlan dolog volna, ha akadna közöttünk szerencsétlen vak ember, aki az ellent állásnak ellensége volna. Tudvalevő, hogy a kormány nem engedi meg, hogy szakegyletünk sztrájksegélyt adjon. De a sztrájkhoz pénz kell. Kell hát az ellentállási pénztár. Égetően kell. Harcok előtt állunk. . . Ellentállási pénztár nélkül akár el is veszhetünk."

54 A fuvarozómunkások nagyobb részéről azonban leperegnek az érvek, nem hajlandók az ellentállást fizetni. Abból, hogy a szállítómunkások valamennyien, a fuvarozómunkások pedig csak részben fizetik az ellentállást, 1907 novemberében komoly konfliktus támadt. A szállítómunkások egyre növekvő elégedetlenséggel szemlélték, hogy a kisebb-nagyobb fuvarozómunkás sztrájkok alaposan megcsappantják az ellentállási pénztárt. Úgy érezték, hogy ők fedezik a fuvarozómunkások harcainak költségeit, és sokan közülük a saját, külön ellentállási pénztár felállítását kezdték követelni. A szállítómunkások elégedetlensége nem volt teljesen alaptalan. Jellemző eset például a Gutwillig vállalatnál kitört egynapos sztrájk. A cég kocsisai „szervezett munkások lévén, a szakegylethez nem fordulhattak, mert a kitűnő magyar törvények nem engedik meg, hogy a szakegylet sztrájkba beavatkozhasson, nemhogy segélyezze. Ezért természetesen a szabadszervezethez fordultak, ahhoz a szabadszervezethez, amelyet jól nevelt zuglói fuvarosok lévén, megtagadtak azáltal, hogy az ellentállást nem fizetik. Az ellentállást megtagadni, de a szabadszervezet jótéteményeit élvezni, az már azután gyönyörű dolog. Azonban a szabadszervezet nem válogathat. Szeretettel és 53 U.o. 1907. aug. 15. 84

U.o. 1908. febr. 1. 350