A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Frisnyák Zsuzsa: Út-, híd- és révvámok Magyarországon (1853—1890) 241

bár a falu az esztergomi érsekséghez tartozott, de vámmentességi joga nem ezen, hanem az 1629-es kiváltságlevélen alapult. Ebben az esetben tehát nem arról van szó, hogy az úrbéri megváltás után a volt jobbágyok kiváltságai fennmaradnak (mint az Adler ügyben), hanem a közteherviselésről. Erről pedig az 1848:

VIII.te. rendelkezett. 1879-ben Németújvár fordult vámmentességi jogának elismertetéséért a KKM-hez. Az itt hozott döntésből is világosan tükröződik az előbbi álláspont (az úrbéri kiváltságok elismerése és a közteherviselés érvényesítése). A minisztérium ugyanis megerősítette Németújvár lakosainak azon jogát, hogy a helybéli magánhídon vámmentesen átkeljenek; de elutasította azt a kérelmüket, hogy ismerjék el egy régi kiváltságlevélen alapuló, az egész országra kiterjedő vámmentességi igényüket. A garamszentbenedeki ügyből is kiderült, hogy a vámfizetést köztehernek tartották. A vámok közteher jellegét (1870:XLII.tc.l3.§) azonban csak az állam, illetve az Országos Építészeti Alap tulajdonában álló vámtárgyak esetében ismerték el, mert ezen utak, hidak és révek létesítését és fenntartását az állam közpénztárából fedezték. De nem tartották köztehernek a vám fizetést a magánvámok esetében. Ez a különbség a vámok megítélésében sokak számára nem volt világos. Különösen a törvényhatóságokat zavarta meg. Ők köztehernek tekintették a tulajdonukban álló vámtárgyak fenntartását, s nem értették, miért nem érvényes akkor itt a közteherviselés. Magánvám tulajdonosok, törvényhatóságok fordultak évről-évre a hatóságokhoz a megkülönböztetés eltörlésére. Ezeken a vámokon ugyanis a nemeseknek nem kellett vámot fizetniök. A közvélemény szemében nem volt közismert a törvényhatóságok vámjainak magánvámjogi jellege. Ezért sok helyütt előfordult, hogy ezeken a vámtárgyakon akadálytalanul tudták szedni a nemesektől is a vámot. Pozsony város például 1849— 56 között a nemesektől is szedett vámot a város hídjain, az akkori császári biztos jóváhagyásával. 1857-ben egy Csenkey Ferenc nevű csallóközi nemes ember a pozsonyi hidakon vámmentességi jogának elismeréséért folyamodott. A döntés nem kedvezett a városnak, elismerték Csenkey vámmentességi jogát. A város azonban továbbra is vámot szedett a többi nemesembertől, mint azt egy 1868-as vármegyei panaszos levélből tudjuk. A két csallóközi járásban 30 ezer nemes, az érseki nemesség és a szintén kiváltságos Somorja mezőváros lakossága fizette a pozsonyi vámokat, növelte a város bevételeit. „... maga a Bach kormány, mely pedig általánosan elismert következetességgel alkalmazta az egyenlőség elvét mindenütt, hol fizetésről volt szó, sem találta a magánvámok cimét elég liberálisnak arra, hogy kedvéért a régi immunitást általában eltörölje. . . sokkal mélyebben át vagyunk hatva nyomósságától azon okozatnak, melyek politikai tekintetben harcolnak ily törekvés ellen, hogy sem ilyennek magunk közt bármi kis tért is engedhetnénk."

24

" Pozsony vármegye fenti állásfoglalása (elvileg ellenzi a magán vámokon a nemesi vámfizetést) egyedülálló volt a törvényhatóságok között. A döntés okát abban látom, hogy a megye nemességének nagyobb kiadást jelentett a pozsonyi vámfizetés, mint a megye tulajdonában álló vámtárgyak fenntartásának terhe. Pozsony megye és Pozsony városa évtizedes torzsalkodásának ez mindössze egyik epizódja. A nemesi vámfizetés törvényhatósági elrendelésére nagy volt a kísértés, — többen meg is tették. így járt el például Vas megye 1880-ban, Bereg megye 1882-ben, vagy Érsekújvár 1888-ban. A minisztérium ezeket a jogellenes határozatokat mindig megsemmisítette. Ez a helyzet a megyéknek szinte tudathasadásos állapotot jelentett. Ők csak azt érezték, az egész megyére terhet ró a megyei utak és hidak fenntartása, 24 OL. K. 173. 1878. 12. t. 154. cs. Pozsony vm. a KKM-hez, 1868. nov. 23. 260