A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Frisnyák Zsuzsa: Út-, híd- és révvámok Magyarországon (1853—1890) 241

területre 5, Csehországban 2,5, Felső-Ausztriában 3,5, Alsó-Ausztriában 2 mérföldnyi út esett. Ezzel szemben Magyarországon minden négyzetmérföldre 1/8 mérföldnyi út jutott. Magyarország nemcsak a nyugati államokkal, hanem a birodalom egyes részeivel sem állta az összehasonlítást útjainak hosszát tekintve. Ilyen körülmények között a vámsorompók felállítása, a vámszedőházak felépítése, a vámszedők kinevezése, a fizetésük, az ellenőrzés megszervezése, a vámcédulák stb. — tehát a vámszedéssel együtt járó költségek — nem biztattak a rendszer hatékony működésével. Az a tény, hogy az ausztriai vámrendszer fél év után megbukott Magyarországon, az állami bürokrácia erejét mutatja. Képesek voltak felülkerekedni egy politikai elv (az összbirodalmi egységesítési politika) minden áron való alkalmazásával szemben akkor, amikor felismerték, hogy a körülmények nem teszik azt hatékonyan alkalmazhatóvá. Az ausztriai vámrendszer bukását Magyarországon nem a nemzeti ellenállás, hanem a birodalom többi részéhez képest is rendkívül kedvezőtlen útviszonyok okozták. Az ausztriai vámrendszer továbbra is fennállt a horvát határőrvidéken és Belovár megyében. Erdélyben, a temesi bánságban és Horvátországban az 1870: XI. te. szüntette meg (1870. június végével). Az 1854-ben Magyarországon bevezetett új rendszer szempontjából lényeges, hogy az ország közúti hálózatának gerincét az „államutak" (állami utak) és országutak alkották. Az állami utak kincstári kezelésben voltak, építésüket—fenntartásukat az állam fedezte. Állami utaknak azon utakat tekintették, amelyek az országot a külfölddel összekötötték, illetve az ország távoli részeit összekapcsolták. Az 1853-as császári nyílt parancs csak a rajtuk fekvő vámtárgyakat érintette. Az utak másik csoportját az országutak alkották. Ők az ország belforgalmára nézve voltak fontosak. Az országutak fenntartására és építésére az országos közmunka (igás vagy kézi napszám), valamint a közmunka tartozás megváltásából befolyó pénz szolgált. Ez a pénz alkotta az Országos Építészeti Alapot. Az 1854-ben bevezetett ún. „vámegyenérték'''' lényege a következő. Az ország (tehát nemcsak azok, akik használják az állami utakon levő vámtárgyakat), fizet a kincstárnak minden mérföld olyan állami útért, amely egyfolytában 6 mérföldre ki van építve, 800 frt-t; minden 10—20 öl közötti állami úti hídért 800 frt-t, minden 20—40 öl közötti hídért 1600 frt-t és minden 40 ölnél hosszabb állami úti hídért 2400 frt-t. A kincstár tehát megkapja a tulajdonában álló állami utak és hidak használata utáni bevételt, de nem az egyes állampolgároktól külön-külön, hanem az egységes vámegyenérték alapján az országtól. Idővel az Országos Építészeti Alapban összpontosultak a vámjövedelmek is. Az Alap jelentőségét erősen növelte, hogy az állam a tulajdonában álló állami utakat bérbe adta az Alapnak, s ezáltal az állami utak építési-fenntartási ügyeit is áttestálta rá. E feladat költségeinek fedezésére a kincstár az Alap javára átutalta a mindenkori költségvetésben megállapított összeget. Ennek fejében Magyarország vállalta, hogy ezzel az összeggel egyenlő értékű közmunkát fordít az állami utakra. Lényeges tényező, hogy az ország által a kincstárnak fizetendő vámegyenérték csak 1864-től jelentkezett pénzként, jövedelemként. 1854—63 között a vámegyenértékben fizetendő összeget a kincstár levonta az állami utak fenntartására fizetendő összegből, s csak a különbözetet fizette ki az Alapnak. Az Országos Építészeti Alapba 1867-ig folytak be az állami utakon levő vámhidak jövedelmei. Az év végével az Alap megszűnt. Ezután a vámjövedelem a pénzügyminiszteri tárcához tartozó vámjövedéket illette meg. 250