A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Dienes Istvánné: Az útlevél hazai történetéből 177

jában, az 1711. évi pestis idejéről.

89 1738-ban Perczel József, Tolna vármegye alispánja is arról panaszkodik, hogy a Duna mellé rendelt strázsák pénzért (um 1—3 Siebenzehner, zuweilen auch ein Gulden) átengedik az embereket a folyó túlsó oldalára, sőt az asszonyok ezüst hajtűit is elszedik erőszakkal, ráadásul.

90

. Maguk a hatósági személyek sem mutattak jó példát a népnek, a vesztegzár-rendeletekkel mitsem törődve, magánügyeikben felelőtlenül utaztak ide-oda. Nagyon ritkán esett olyan szigorú megtorlás, mint 1738-ban gróf Teleki Ádám tábornok feleségével: az úrnő Erdélyből a felvidéki Ajnácskőre, saját birtokára utazott, anélkül, hogy passzust váltott volna, ezért kíséretével együtt arra ítélték, hogy legalább hat hétig bezárva legyen Ajnácskő várában, s ezenkívül fizessen 1000 forint pénzbírságot, amely összeget a szegénysorsú pestisbetegek segélyezésére használnak fel.

91 A ragályos betegségek között a „mirigyhalál", a pestis volt a legrettegettebb, sok évszázadon keresztül; az utolsó nagy, országos járvány 1776-ban sújtotta hazánkat. Hasonlóan pusztító betegség a 18. században csak a himlő volt, amely az ország sokezer lakosán kívül a Habsburg-háznak is 11 tagját ragadta el 50 év alatt, közöttük Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferenc császárt 1765-ben és II. József feleségét, Izabella pármai hercegnőt 1767-ben; maga Mária Terézia is csak nehezen gyógyult fel. 1770-ben egyszerre dühöng a pestis Erdélyben, a himlő Szarvason, a malária Temesváron; 1768-ban vérhasjárvány tör ki Bereg vármegyében.

92 Ezért azután nagyon is indokolt volt hiteles passzussal ellátni azt a két tanuló ifjút, aki Debrecenből indulva, keresztül utazta az egész Nagyalföldet. Múzeumunk archívumának egyik különleges darabja ez az 1769-ben, Debrecen város bírája és tanácsa által kiadott útlevél: ebben a korban igen ritka módon formanyomtatványon, s a latin nyelv általános uralma idején magyar nyelven állították ki; Debrecen egyaránt tanúsította ezzel városi méltóságát és nyakas magyar szellemét. A város 1693-ban kapott Lipót királytól ünnepélyes szabadalomlevelet, amelyben — a háborúk folyamán tanúsított áldozatkészségéért — megengedte: „. . .nem többé mezővárosnak, hanem a mi szabad és királyi Debreczön városának neveztessék és címeztessék."^ A 18. század elején keletkezett, és 1848-ig szokásban maradt polgáreskü szövegébe a debreceniek az útlevéllel való visszaélés megtagadását is belefoglalták; a becsület, engedelmesség és jó rendtartás megfogadása után az esküszöveg így folytatódik: „A nemes város szabadságával sem utazásomban, réven-vámon, harmincadon és bármi más alkalommal polgári útlevelem közlésével [= átengedésével], sem pedig együtt való közkereskedéssel senkit nem éltetek ... házamban, magam családján kívül senki lakót hír nélkül be nem fogadok, hanem mind hozzám jövetelekor, mind elmenetelekor felőle hírt adok. . ."

94 A mi debreceni útlevelünk (11. ábra) népies ízű, virágkosaras iniciáléval kezdődik; szövege így szól: „Mi N.N. [= Nemes és Nemzetes] Szabad és Királyi Debretzen Városának Bírája és Tanátsa: Adjuk tudtokra mindeneknek d kiknek illik, hogy Leveluenk' mutató B.Tan. Ifjak, úgymint Szodorai Sándor és Tolnai Ádám, mennek T.Győr Vármegyébe, Bana nevű Helységben édes Szüleik látogatására — Arra-nézve minden Úri Rendek, Jó Uraink, és Jóakaróink, illendőéképpen keretiéinek, hogy a' fenn-említett Utasokat igaz járatbéli, és Isten' kegyelméboel egésséges Helyroel indult Személyeknek lenni esmérvén; mindenuett szabadon és békével botsátani, és botsáttatni 89

U.o. 161. p. 90 U.o. 161. p. 91. jegyzet 91

U.o. 161. p. 92. jegyzet 92 Magyarország történeti kronológiája. (Főszerk.: Benda Kálmán.) Akadémiai kiadó, Bp., 1982. II. köt. 583., 585. p. 93 Balogh István: A cívisek világa (Debrecen néprajza). Gondolat kiadó, Bp., 1973. 66. p. 94 U.o. 68—69. p. 203