A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Dienes Istvánné: Az útlevél hazai történetéből 177

iN.N.SZABADrtKIRALYIDEBKKTZEX VAROSÁNAK BÍRÁJA t% TANMTMi Adjuk tudcokri mindeneknek a* kiknek úlv:, hogv Arr,i-néive minden U*l Rg'K&eKt F> Uraink, í; Jóakaróink, illendőképen kírcttctttck, hogy a

1 fenn-említefí ISTEN* kegyeiméből egt**R« Hdyróí indult Swmclv lenn, esmérvén; ^ndenütt fcabadon * békével botlani, « bouítwtm ne terhircisenek, Prxftutihts ftrUÜti • txhkn • nfiiMis, Dütuoi D r B> RECZ í N!, Dk ' ' Mcu. AH NŐ» 4 77. áZ?ro. Debrecen szabad királyi város belföldi útle- s vele, 1769. HÍ? terheltessenek. Praesentibus p er le c t is , E xhib entibus restitutis . Dátum Debreczini, Die 16 Men. Február Anno 769." Franz Fáy aláírása mellett a préselt papírpecsét mára már — sajnos — kivehetetlenné kopott. A nyomdatechnika figyelemre méltó sajátossága, hogy a szövegben az ö és ü betűt nem ékezettel, hanem az o és u fölé tett kis e betűvel jelöli (a kézírásban ű-t találunk!); Fáy Ferenc aláírásában pedig szembetűnő az y fölötti két pont, ami aló. században általános írásmód, az „i" ejtés jele. A szövegben szereplő egyetlen latin mondat igen lényeges utasítást közöl: hogy t.i. az útlevél helyben elolvasandó, és benyújtójának visszaadandó (az ellenőrzés alkalmával). A kornak a pecsétes írásba vetett bizalmát jelzi, hogy az útlevél birtokosairól személyleírást adni eszükbe sem jutott a hatóságoknak, s bizonyára nem is követelték azt meg az ellenőrző pontokon sem (12. ábra). A passzusok használatának amúgy is volt egy súlyos, nehezen áthidalható korlátja, különösen a falvakban, de sokáig eléggé általánosan is: az az egyszerű tény, hogy nem tudták elolvasni. A strázsáktól, falusi őröktől, bakteroktól igazán nem lehetett megkövetelni az írás-olvasás ismeretét, sok helyütt gyengén állott ezzel maga a falusi bíró is. „Azért a falusi strázsákat jól meg kell tanítani, hogy az embereket, az kik jönnek, megállítsák és megkérdgyék, honnan jönnek és hova mennek, és mi dolgok vagyon, és ha passusuk nincsen, meg kell állítani és a tiszthez vagy az bíróhoz kell vezetni, azokat is, az kiknek passusok vagyon és kételkednek, hogy nem igaz passus, azért választatni fognak emberek, az kik megolvassák apassust" — mondja ki a székelyföldi Ilyefalván kibocsátott kapitányi parancsolat, 1772-ben.

95 95 Imreh István: Székelyek a múló időben. Nemzet és emlékezet. Magvető Kiadó, Bp., 1987. 202. p. 204