A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)
II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 89 - Bálint Sándor: A BART története 1937-től 1947-ig 417
hogy a rossz idő beálltával a kerékpárosok, illetve a gyalogjárók munkahelyükre autóbusszal kívántak utazni, s akik korábban szekerekkel jártak, azok is autóbuszra kényszerültek, a lovakra ugyanis a honvédségnek volt szüksége. Ennélfogva a BÁRT gyümölcsszállító pótkocsijai mindig megteltek kosarakkal, rekeszekkel stb. A hadiüzemek termelése is növekedett, ezt pedig létszámemeléssel érték el; a növekvő munkaerő-létszám járatszaporítást követelt. A hadiüzemek vasárnapi foglalkoztatása a BÁRT járatok leállásával gondokba ütközött. Éppen a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter — bár az ország más területein szigorúan ragaszkodott a vasár- és ünnepnapi autóbusz-közlekedés szüneteltetéséhez — a polgármesterhez november 18-án érkezett leiratában Székesfehérváron ünnepnap is engedélyezte a BÁRT autóbuszok közlekedését, naponként maximum 150 km menetteljesítményig. A km-teljesítmény megszabása nehéz helyzetbe hozta mind az utasokat, mind a BART-ot, a túlzsúfolt szerelvények pedig sok kényelmetlenséget okoztak a fáradt munkásoknak. Az Új Fehérvár és a Fejérmegyei Napló c. lap munkatársai 1944 januárjában felkeresték Csathó üzemvezetőt, megtudakolni a BÁRT addigi tapasztalatait, eredményeit, gondjait. A 10 autóbusz befogadására épült és 37 embert foglalkoztató Fecske úti létesítménybe autóbusszal utaztak, a járműről megjegyezték, hogy tiszta, kényelmes, ülései bőrkárpitozásúak. Nyomtatásban közölt beszélgetésük igen érdekes, mert a BÁRT székesfehérvári működéséről forgalmi statisztika nem került elő, az üzem munkájáról adatokat csak ezek a cikkek tartalmaznak. 93 A cikkek bevezető sorai a múltat idézik, majd azzal folytatódnak, hogy jól sikerült a BÁRT bemutatkozása. Népszerű, mert a járatokat pontosan indítja; üzemének első napján 2100 utast, két hét múlva 4600 utast és 1944. januárjában 5000 utast szállított naponta. A szürke autóbuszokon 1943. december 31-ig 776 478-an utaztak. A hat autóbusz összesen 96 772 km-t futott, egy kocsi naponként kb. 700 km-t teljesít. A járatok száma eléri a 199-et, de ha a forgalom úgy kívánja, menetrenden kívüli járatokat is indítanak. Csathó elmondta, hogy minden vonalról, illetve vonalszakaszról grafikont szerkesztett, s ezek a grafikonok az autóbuszok átcsoportosítását is segítik. A kocsik a végállomásokon csak annyi ideig állnak, amíg az utasok le- és felszállnak; minden kocsit percnyi pontossággal indítanak. A jó beosztás teszi lehetővé, hogy az esetleges üres időket kihasználják, az autóbuszokat a másik vonalra átirányítsák. Gondolnak az iskolába járó gyerekekre; számukra járatokat állítottak be, amelyek a tanítás megkezdése előtti percekben érkeznek az iskolákhoz, a gyerekeknek tehát nem kell az utcákon, fagyoskodva várni a tanítás kezdetéig. A BÁRT alkalmazottak — mint megjegyezték — mindig udvariasak, jólápoltak, elegánsak, a vállalat egyenruhával látja el őket. Viselkedésükkel is megnyerték az utasok tetszését, ezért nem is panaszkodnak rájuk. Csathó felhívta az újságírók figyelmét: azt is közöljék majd le, hogy ha valakinek mégis panasza lenne valamelyik kalauzra vagy vezetőre, jegyezze fel az egyenruhára felerősített számot, s bejelentését ennek feltüntetésével küldje a vezetőséghez. A beszélgetés során kiderült, hogy — a romló gazdasági helyzettől függetlenül — az utazóközönség egy része még sűrűbben szeretné járatni a külvárosok felé közlekedő autóbuszokat. Csathó elmondta, szívesen teljesítené a kívánságokat, sőt újabb 93 Közel százezer kilométer és 766 ezer utas fél év alatt. Új Fehérvár, 1944. jan. 2. p.; 96 772 kilométert futottak és 776 478 utast szállítottak fél év alatt a fehérvári BÁRT autóbuszok. Fejérmegyei Napló, 1944. jan. 21. 2. p. 473