A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 89 - Bálint Sándor: A BART története 1937-től 1947-ig 417

vonalakon megindítaná járataikat, azonban a súlyosbodó gumihiány ezt nem teszi lehetó'vé. A meglevő járatok fenntartása is egyre nagyobb gondokba ütközik. Kérte az utasok megértését, s utalt arra, hogy amíg a fővárosban a tömegközlekedési eszközökön fürtökben lógnak az emberek, mert havonként állítanak le egy-egy vonalat vagy ritkítanak járatokat, addig Székesfehérváron az elmúlt fél évben fo­kozatosan javult a közlekedés. Csathó emlékeztetett arra, hogy amikor a Gántséktól átvett vonalakon megjelentek a szürke autóbuszok, sokan fenntartással fogadták őket, nem hittek a megígért pontosságban, udvariasságban, ezért inkább gyalogoltak. De amikor látták, hogy a BÁRT valóban pontosan jár, lehet rá számítani, a forgalmilag elhanyagolt vo­lakon is megélénkült az utasérdeklődés. Az „A" vonaltól eltekintve — ezen ugyanis kezdettől fogva sokan utaztak — az érlelődés folyamata kissé elhúzódott, de nincs ok a panaszra. A lapok munkatársai, amikor a jövő felől érdeklődtek, megtudták, hogy a BÁRT — amint javul a helyzet — újabb járatpárokat állít forgalomba, továbbá, ha a béke­beli állapotok visszajönnének, az egész várost és környékét vonalaival behálózná. Az erre vonatkozó hálózati terv már elkészült, megvalósítása persze még várat magára. Az egyik lap 1944 áprilisában újra visszatért a Fecske utcai létesítménybe. Miköz­ben megállapította, hogy a lakosság változatlanul meg van elégedve az autóbusz­közlekedéssel, Csathó tájékoztatása alapján arról írt, hogy a környékbeli települések városhoz való kapcsolása nagy jelentőségű lenne. A BÁRT autóbuszok közlekedése lehetővé tenné a vidéken mutatkozó munkaerő feleslegnek az ipar felé történő ára­moltatását. Lakásokat adni képtelen a város, s csak így juthat munkaerőhöz. 1944 májusában Székesfehérváron is megtört a tömegközlekedés zavartalansága. Az Új Fehérvár május 3-án a következő cikket közölte: 94 „Illetékes helyen ma kö­zölték velünk, hogy a BÁRT székesfehérvári autóbuszjáratai a rendkívüli intézkedések miatt ma délben valószínűleg megszűnnek. Ez az intézkedés természetesen a legérzékenyebben a város környékén lakókat és elsősorban a gyárak nagyszámú munkásait érinti, akik szőlőhegyi, reptéri és rádiótelepi járatokkal igyeznek lakó-, illetve munkahelyükre. A városházán hangoztatták lapunk munkatársa előtt, hogy az intézkedés magasabb helyen történt, és a város vezetősége mindent elkövet, hogy a BÁRT autóbuszjáratai bizonyos mértékben továbbra is fenn tarthatóak legyenek. A déli órákban azonban — amikor újból érdeklődtünk ez ügyben, azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a helyzet még változatlan, illetve semmi változásról hír még nem érke­zett. Ezek szerint a BÁRT autóbuszok a mai nappal leállnak és az autóbusz forgalom Székesfehérvárott bizonytalan időre megszűnik." Az autóbuszok leállításával a fehérvári hadiüzemek munkaerővel való kiszolgálása szinte megoldhatatlanná vált. Sem a gyáraknak, sem a repülőtérnek, sem a rádió­telepnek nem állt módjában alkalmazottait ide-oda szállítani. A hatóság, a katonai parancsnokság segítségével, a radikális intézkedést valamelyest enyhítette; a miniszter ugyanis hozzájárult, hogy a járatok ritkításával az ,,A. , a ,,£> , a ,,v_> ' és a „D" vonalon az autóbusz-közlekedés továbbra is fennmaradjon. Május 4-től az „A" vonalon 28, a „B" vonalon 7, a „C" vonalon 9, a „D" vonalon 10 járatpár közle­kedett, az „E", az „F" és a „G" vonalon a forgalom szünetelt. Június 6-án az „A" vonalon 6, a „C" vonalon 1, a „D" vonalon 1 járatpárral korlátozták a forgalmat, mert az autóbuszok közül néhányat a katonaság saját céljaira lefoglalt, ugyanakkor 94 Megszűnik az autóbusz közlekedés Fehéivárott? Új Fehérvár, 1944. máj. 3. 2. p. 474

Next

/
Thumbnails
Contents