A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)
II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 89 - Dr. Eperjesi László: A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete első elődszervezetének megalakulásáról 311
felhívta arra, hogy lépjenek be a nemzetkőzi szociáldemokraták közé, mert csak annak elvei mellett és segítségével érhetik el céljukat. Felhívja őket arra, hogy szorgalmassan olvassák a Népszavát." 80 1903 szeptemberének elején a szakegylet vezetősége Schönherr Józsefet titkárként alkalmazta, s ezzel a szakegylet szociáldemokrata irányítás alá került. * Az elmondottak után felmerül a kérdés: miért 1898-at tartják a szekszervezet megalakulása évének, hiszen ez a dátum alapvetően téves. A „tévedést" Tarczai Lajos követte el, mégpedig szándékosan, amikor 1908 januárjában megírta történeti visszapillantását „A fuvaripari munkások szervezkedése 1898—1908. A Budapesti Teherszállító és Fuvaripari Munkássegédek Szakegyletének jelentése" címmel. 81 Tarczai visszaemlékezések alapján ír munkájában arról, hogy a mozgalom 1894ben kezdődött el, de Wankó Károly és a MSZDP szerepét nem említi; ez valószínűleg ismeretlen volt előtte. Tarczai, aki 1907 márciusában került a szakegylethez, mint a szabadszervezet titkára, a szakegylet első éveinek történetét Pakovics István (1896 és 1900 között a szakegylet egyik alelnöke) tíz oldalas írott visszaemlékezése alapján vázolta fel, rendkívül elnagyoltan. Ha a szakegylet 1894. évi megalakulásáról Tarczai nem is tudott, az teljesen valószínűlen, hogy ne tudta volna: a szakegylet alapszabályait 1897. július 1-én hagyta jóvá a belügyminiszter. Az 1897-ben kinyomott tagkönyvekben benne van az alapszabály, a belügyminiszteri jóváhagyás pontos időpontjával, és a tagsági bélyegek nyomtatott helye is 1897 januárral kezdődik. A szakegylet csekélyszámú alapítótagja ilyen tagkönyvvel rendelkezett, például Palkovics István is. Tarczai tehát csak szándékosan „tévedhetett", amikor a szakegylet megalakulását 1898-ra teszi. Miért csinálta ezt Tarczai? Úgy gondoljuk, hogy „kegyes csalást" követett el a mozgalom érdekében, amikor „kiigazította" a szakegylet megalakulásának időpontját, mert így az 1907-ben nagyra nőtt s valóban nagyszerű eredményeket felmutatni tudó szakegylet 82 1908-ban megünnepelhette fennállásának tizedik évfordulóját. Erre a célra sem 1894, sem 1897 nem felelt meg, mint alapítási dátum, 1903-at pedig Tarczai egyszerűen „második megalakulásnak" minősítette. Tarczai Lajos természetesen nem önkényesen, hanem a szakegylet vezetésével összhangban döntött így. Munkája megjelenését egy hónappal megelőzve, a Fuvarozó Munkás 1908. február 1-i számában szerkesztőségi cikk jelent meg „Tíz év után. 1898—1908." címmel. Az írás első mondata leszögezi: „Kerek tíz éve, hogy szakegyletünk első alapköveit lerakták". Ez időtől kezdve gyökeresedett meg a mozgalomban az a nézett, hogy a szakegylet 1898-ban alakult meg. 83 Jelen írásunk e „tévedés" helyreigazítását tűzte ki célul: a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete első elődszervezetének megalakulási éve tehát 1894. 80BFL Rendőfőkap. eln. res. 1361-1903. Hegedűs Sándor detektív jelentése 1903. szept. 11-én. 81 A 45 oldalas munkát Tarczai a váci fogházban írta, ahol kilenc hónapot ült sajtóvétség miatt. A könyv címoldalán nevét nem tüntette fel, csak az előszót írta alá neve kezdőbetűivel (T. L.). A megírás körülményei eleve kizárták, hogy Tarczai kutatást végezhessen a szakegylet első éveinek történetét illetően. 82 A szakegylet történetére 1. Eperjesi i. m. 5—28. p. 83 Jászai Samu 1925-ben megjelent nagy munkája, „A magyar szakszervezetek története" ezt a dátumot rögzítette és tette a munkásmozgalomban széles körben ismertté. Jászai Samu Tarczai i. munkáját használta forrásként. — Jászai i. m. 3. p. 324