A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)
I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 39 - Dr. Medveczki Ágnes: A városi közlekedési gyűjtemény újabb fejlődése (1974—1982) 63
7. ábra. A földalatti vasút felsővezetékszerelő kézi hajtánya a Földalatti Vasúti Múzeumban Ugyancsak szocialista szerződésben rögzítettük a BKV vállalását a muzeális járművek megőrzése kérdésében. Idézzük az 1980-ban, a korábbi, időközben lejárt szerződés helyett kötött új megállapodás erre vonatkozó szakaszát: „A BKV vállalja" c. fejezet 3. pontja rögzíti a következőket: „bemutatja a KM-nek a selejtezésre kerülő járművek, műszaki berendezések jegyzékét, gondoskodik a muzeális célra kiválasztott tárgyak őrzéséről, állagmegvédő tárolásáról, díjtalan leltári átadásáról, az erre vonatkozó vezérigazgatói utasításban foglaltak szerint". 5 A BKV felelős vezetőinek és néhány lelkes aktívának minden segítőkészsége és fáradozása ellenére sem sikerült azonban fentieket a gyakorlatban megvalósítani, a kijelölt járművek mindegyikének állagmegvédő tárolását biztosítani. Nagy előrelépést jelentett, hogy vezérigazgatói döntés alapján ma már a gödöllői HÉV volt Palota kerti állomásán levő csarnok muzeális kocsik tárolására szolgál; jelenleg öt HÉV jármű kapott itt helyet, s lehetőség van még néhány kocsi elhelyezésére, miután a csarnok egyik szárnyában elhelyezett nagyméretű gépi berendezéseket leszerelték. Megoldatlan viszont — mint már utaltunk rá — a fogaskerekű vasút ún. Rowan típusú villamosszerelvényének és a gőzüzem idejéből származó pótkocsinak állagvédelme. E járműveket a fogaskerekű vasút városmajori végállomásánál levő telepen tárolják, szabad ég alatt, mindenféle védelem nélkül. Állapotuk napról-napra romlik. Érthető, hogy a telep vezetőinek és dolgozóinak elsőrendű feladata a forgalom el5 L. Szocialista szerződés, amelyet a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) és a Közlekedési Múzeum (KM) köt, ötéves — kölcsönös elhatározással meghosszabbítható — időtartamra az alábbi feltételek mellett. Bp. 1980. febr. 8. (Készült két eredeti példányban.) 4 p. K. M. irattára. 73 N