A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Barkóczi Jolán: Az abszolutizmuskori magyar vasútügy a „Gazdasági Lapok” tükrében 279

illetve Losoncon át Besztercebányára vezető vonalra. Cégnevük Cs. kir. szab. pest— losonc—besztercebányai vasút és kó'szénbánya társulat lett, amelyet röviden pest— losonci vasútként szokták említeni. Tevékenységükről két hír a Gazdasági Lapok egyazon számából: „A pest—losonc—besztercebányai vasúti részvényaláírások múlt hó (1863. június) 30-án fejeztettek be, Pesten és Bécsben egyaránt. Minthogy azonban más vidékekről folyvást érkeznek rendelések, célszerű lesz a t. közönséggel tudatni, hogy a Kohen testvérek pesti nagykereskedőház a vidékről érkező aláírásokat f. hó 15-ig még elfogadja.'''' „A pest—losonci vasútvonal kimérésére kiküldött bizottság tegnapelőtt kezdte meg működését. Mint királyi biztos és a bizottság elnöke Csernyus Andor m. kir. tanácsos működik. A bizottság többi tagjai Pest város hatósága és a polgárság, a cs. kir. katonai hatóság, a losonci vasúttársulat, az orsz. építészeti igazgatóság, az állami és tiszavidéki vasúttársulat képviselői voltak. Reggeli 8 órakor indult ki a bizottság a pesti városházából, s a kőbányai vonal előtt mindenekelőtt megtekinté az indóházra Pest városától átengedett területet. Minthogy ez a régi józsefvárosi sírkertbe is átér, a magas papság beleegyezése is ki fog kéretni. A vasút tovább a kőbányai országutat is átmetszené, ami élénk vitára adott alkalmat. Minthogy az országutat a délkeleti államvasútvonal, a közlekedés tetemes akadályozásával már úgy is átmetszé, a városi képviselők azt kívánták, hogy a losonci vasúttársulat hidaltassa át az országutat. A tetemes költségek miatt a vasúttársulat képviselői ebben meg nem egyezhetvén, az ügy eldöntésére a cs. kir. kereskedelmi minisztérium elé terjesztetik. A vasútnak a tábori kórház melletti vonala a Dunaszabályozás miatt szintén élénk felszólalásokra adott alkalmat, miért is e tárgyban az országos építészeti igazgatóság bővebben fog megkérdeztetni. A bizottmány ezután a városházára tért, hol e munkálatai, valamint a nyilvánított külön véleményekről jegyzőkönyv vétetett fel."

126 A társaság 1865. július 11-én csődbe jutott. A pest—losonci vasút a legmagasabb helyre fordult segítségért, küldöttségét Forgách Antal kancellár vezetésével 1865. augusztus 31-én fogadta a császár. Az alábbiakat kérték: „Kérjük a 17 mérföldnyi, majd egészen kész vasút tökéletes bevégzésére és megnyithatására szükségelt összeg előlegezését, az egész vasúti vállalat kivitelére megkívántató tőke állami kamatbiztosítását és a szükségelt vasanyagoknak az állam gyáraiból megkezdett, de leállított további kiszolgáltatását." A császár támogatást ígért: „Sajnálattal értesültem azon viszonyok felől, melyek a szép reményre jogosított pest—losonci vaspálya ügyét kifejlésében megakasztották. Kormányom e fennakadás okai, a vállalat lehető segélyezése és a feltételek iránt, melyek alatt ez foganatosítható lenne, tárgyalásokat indított meg, melyeknek siettetését s határozatom alá leendő terjesztését uralkodói gondjaim közé számítom.'''' A már korábban benyújtott folyamodványban így indokolja a társaság a vasút fontosságát: „Vállalatunk életrevalósága és közhasznúsága mellett felhozzuk és megjegyezzük mindenek előtt, miszerint a pest—losonci vasútnak legkiválóbb rendeltetése abban fekszik, hogy a hazában a legjelesb és legolcsóbb kőszenek egyikével lássa el az ország fővárosát, s áfában és tüzelő anyagban annyira szűkölködő terjedelmes alföldet. Egyik irányban e vasút tehát a hazai műiparnak hathatós emelkedését, a másikban pedig az alföldi gazdálkodásnak, mely jelenleg tüzelő anyag hiányában, a termelés oly nagy kárára, trágyáját és szalmáját égeti föl, gyökeres correctioját rejti méhébe.'''' A vállalkozás „hiányait és bajaif az okozta, „hogy t. i. nem bírt tettleges kamatgaranciával; hogy továbbá létrehozatala a legnyomasztóbb pénzügyi körülményekben szenvedő időre esett; s hogy végül, a közjogi kérdések megoldatlansága miatt, eddig országos gyámolíttatást a kellő formában számára kieszközölni nem lehetett ... Hogy a mi társulatunk, ámbár kamatgarantiával nem bírt, s ámbár oly mostohák voltak 126 Ua. 1863. 15. évf. 27. sz. júli. 5. 430. p. 20 305