A Közlekedési Múzeum Évkönyve 5. 1979-1980 (1981)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 171 - Dr. Dienes Istvánné: Zimonyi Schwarcz Ármin vasútépítő mérnök élete és munkássága 265

Zrínyi-zászlóalj (N

ro 35) név alatt, délnyugoti Magyarországra, a horvátok ellen küldetett.

6 Több csatában vettem részt. Ott voltam a velenczei tó mellett, a pákozdi ütközetben, Philippovics horvát hadtestét mikor elfogtuk Ozoránál. Küzdöttem a Letenye és FridaunéX (Stájer-országban) vívott harczokban; továbbá a Drávánál. A moori csatában (1848. december 30. szép téli napon, de kemény hidegben, túlerő ellen vívatott) foglyul estem. Három nappal azután, hogy fogolylyá lettem, midőn épen egy nagy csoport elfogott honvéddel kell vala tovább szállítatnom, egy osztrák tiszt ezen szavakkal áll elém: „Ön Schwarz, lépjen közelebb." Ezzel egy kíséretnek, mely egy káplárból és öt, feltűzött szuronyos közlegényből állott, ezen szavakkal adott át: „ha e betyár a legcsekélyebb kísérletét tenné a szökésre, lőjétek le, mint egy kutyát!" Hű kísérőim egy szót sem váltottak velem, nehezen is tehették volna, miután csehek voltak. Nem tudtam, hova visznek. Elfő gátasom óta egy korty pálinkán és egy falat komisz kenyerén kívül semmit sem vettem magamhoz. Hat órai szakadatlan gyaloglás után egy posta-állomásra értünk. Alig hogy beléptünk a posta-épületbe, aléltan összerogytam. A háziasszony megkönyörült rajtam, megkínált egy tányér levessel, s kissé megerősödve, tovább mehettem. Győrbe érkeztünk. Itt szigorú Őrizet alatt a megyeház börtönébe zártak. E tömlöczben, egy kis nyugalomhoz jutva, összeszedtem gondolataimat. A csatazaj, elfogatásom, a puska-agygyal való ütések, s mind az ezekre való visszagondolás sodromból kihozni csak perczekre vala képes. De leveroleg hatott rám ez a borzasztó kitüntetés, a melyben most részesülök. Miért különítenek el, miért választanak a többi hadifogoly társamtól külön? Mi fog most következni? Ezek a kérdések végig tomboltak agyvelőmön. Arra kellett gondolnom, hogy bécsi működésem minden nyomait megsemmisítsem. Elszántan léptem az őr elé, kemény hangon szólítván: „hívassa a káplárt!" A káplár bejött: „mit kíván az úr?" „Vegyen maga mellé fedezetet, s kísérjen be a városba!" Ennyiből állott megbízásom. Egy ellenmondó szava sem volt. Szuronyok közt a városba vittek. Egy ifjúkori barátom után tudakozódtam, a ki ott, az izraelita iskolában fó'tanító volt, neve Grossmann (később tanár lett a kereskedelmi akadémiában). E barátomnak tudtára akartam adni elfogatásomat, s egyúttal felkérni, hogy minden vele váltott leveleimet, hozzá beküldött költeményeimet, s egyéb czikkeimet semmisítse meg. De már késő volt. Barátom is már bezárva vala. Szerencsémre, a mint a moóri ütközet szerencsétlen kimenetelének hírét vette ez a barátom, házát mindattól, a mi „forradalmi" kitisztogatta. Elfogatása mégis egy, általam sajátkezűleg hozzá írt, s a postán felfogott levél következtében történt, mely erősen forradalmi színezetű vala, és tartalma szerezte nekem ezt a különös figyelmet, melyben az akkori hadi törvényszék részesíte. Értesülvén barátom letartóztatásáról, még vigasztalanabbul tértem vissza fogságomba. Négy napi tartózkodás után Győrött, tovább kísértettem. 6 A Perczel seregében harcoló Zrínyi-zászlóalj szerepéről a móri csatában Jókai Mór — az események közeli részvevőjeként — a következőket írja: „Serege közt egyedül a tüzérség és nagyobbára intelligens fiatalságból alakult Zrínyi- és Hunyadi-zászlóalj volt kitűnő..." „... még a Zrínyi- és Hunyadi-zászlóalj állt azután egy ideig ellent kétségbeesetten, az ellentállás fedé némileg a sereg visszavonultat. E csata után a két zászlóaljból egyet csináltak, annyira megfogyott mind a kettő." (Kiemelés Jókai Mórtól.) Jókai Mór: Emléksorok. Napló 1848—49-ből. Tények és Tanúk sorozat. Magvető Kiadó, Bp., 1980. 9—10. p. 274