A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig 249

2. táblázat A kocsigyártó szakiparosok száma 1881—1891 között Budapesten és vidéken 1881 1891 országos adatok budaországos adatok budaSzakbudabudaiparos segédpesti segédpesti önálló személyzet összesen adatok összesen önálló személyzet összesen adatok összesen Bognár 11 753 5 552 17 305 320 13 319 5 987 19 306 304 Kovács 28 604 20 705 49 309 1 258 27 310 20 540 47 850 2 191 Nyerges 928 843 1 771 261 732 601 1 333 224 Kocsigyártó 107 139 246 * 223 961 1 184 154 * Nincs adat. mely 5—10 munkással dolgozott, 1876-ban ezek közül már egy sem dolgozott többel mint legfeljebb 2 vagy 3 munkással."

46 A válságból való kilábalást megnehezítette, hogy az 1875. évi XXVI. fc.-kel bevezetett luxusadó a kocsigyártást, pontosabban a hintógyártást is sújtotta, annyira, hogy „ezen szép virulásnak indult hazai iparunkat a végtönkrejutás veszélye fenyegeti.'^ Az 1880-as évek elején meginduló ipari fellendülés azonban fokozatosan kiterjedt az ipar valamennyi ágára, így a kocsigyártásra is. E konjunktúra már megalapozottabbnak és tartósabbnak bizonyult; ezt mutatják a fővárosi számadatok, amelyeknek emelkedő tendenciája jellemezte az elkövetkező évtizedeket: 1881 és 1891 között mind a bognárok, mind a kovácsok száma emelkedett. A bognárok mellett 1891-től már kocsigyártókat is számba vettek. Csak a nyergesek száma (amiben a bőröndösök is bennfoglaltattak) csökkent (2. táblázat). A fényezők vagy lakkozok adatait pedig egyáltalán nem tüntették fel. Az országos adatokkal való összevetés alapján az alábbi következtetések vonhatók le: 1. A kocsigyártó iparosok koncentrációja a fővárosban sokkal alacsonyabb volt, mint az összes ipari keresők atlagáé, amely ez idő tájt 18% körül mozgott. Még a kovácsok sem érték el az 5%-ot. 2. Az ipar szervezetét tekintve, a segédszemélyzet számának aránya arra mutat, hogy Budapesten lényegesen magasabb volt a több segéddel dolgozó kis- és középüzemek száma, mint vidéken. 3. A külön rovatba sorolt kocsigyártók száma, legalábbis a vidéki adatok alapján, ugrásszerűen megemelkedett. Utalva az előző fejezetben a „kocsigyártó" megnevezésről írottakra, kiegészítésül néhány sort idézünk a fenti adatok egyik korabeli feldolgozójától: „Nem szabad azt hinnünk, hogy a felsorolt kocsigyártók mindnyájan a szó szoros értelmében gyárosok, sőt ellenkezőleg... mind kisiparos, csakhogy olyan, akiknek műhelyeiben főképen a hintó, — illetve rugós kocsik készítése folyik. A hazai kocsi46 Kőnek Sándor: Magyar Birodalom Statisztikai Kézikönyve folytonos tekintettel Ausztriára. Franklin társ. Bp., 1878. 360. p. 47 Kőnek i. m. 360. p. 272